Belföld

485 millióból kap új fényköntöst a Parlament

Augusztus 20-tól kap a Parlament épülete új díszkivilágítást, amelyet először az ünnepi tűzijáték után láthatnak majd az érdeklődők.

Jelenleg csupán az épület kupoláját világítják meg, ezt követően azonban a dunai homlokzat, a tornyok és a tetőzet is sárga, nátriumlámpás díszvilágítást kap, amelyet lépcsőzetes elrendezéssel alakítottak ki. Ezt az épület elé telepített vagy süllyesztett, oszlopokra és a homlokzatra szerelt, illetve a tetőzeten és az erkélyeken elhelyezett lámpatestek alkotják. A keresztbevilágítások elkerülésével a fényszennyezés is csökken.

A díszkivilágítás főpróbája augusztus 16-án este lesz.

Az új díszkivilágítást – a közbeszerzési eljárás lebonyolítása után – a Lisys Fényrendszer Zrt. építette ki, a beruházás nettó 485 millió forintból valósult meg. A kormányzati tájékoztatás szerint ez a cég készítette el egyebek mellett a Budavári Palota, a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház, a Szépművészeti Múzeum és a Millenniumi emlékmű díszvilágítását is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik