A legnagyobb – negyvenfős – csoportra Szegeden bukkantak a járőrök szombaton hajnalban. Az Ázsiából érkezett határsértőket három magyar embercsempész mikrobuszokkal szállította volna Ausztriába – közölte Tuczakov Szilvána.
Gyálarét külterületén, illetve Röszkén összesen tizenkilenc pakisztáni, tizenöt afgán és hét koszovói állampolgárt állítottak elő a határrendészek vasárnap, róluk is kiderült, hogy a zöldhatáron keresztül érkeztek. Egy részüket hőkamera segítségével, míg másokat lakossági bejelentés alapján sikerült megtalálni.
Szegeden a vasútállomáson két algériai, Röszkén a vonatsínek mellett pedig egy albán férfit találtak a járőrök.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenegy afgán határsértő és négy magyar embercsempész került rendőrkézre egy tiszaszentmártoni házban tartott razzia során, szombaton – közölte Fülöp Gergely szóvivő hétfőn.
A helyszínen elfogtak két magyar állampolgárt is, akiket azzal gyanúsítanak, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében segítették az illegális határátlépést.
Az embercsempészek és a nem első ízben próbálkozó illegális migránsok ellen büntetőeljárás, a többi határsértővel szemben idegenrendészeti eljárás indult
