Belföld

11 Budapestről induló járatot érinthet a német légi sztrájk

Emellett számos átrepülő járat menetrendje is módosulhat, már ha lesz egyáltalán munkabeszüntetés.

A német repülésirányítók keddre hirdették meg a múlt héten elmaradt sztrájkjukat; a repülésirányítók szakszervezetének hétfő reggeli bejelentése szerint kedden reggel hat órakor kezdenék a sztrájkot, és a munkabeszüntetés déli 12 óráig tartana.

Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-nek azt mondta, ha lesz sztrájk, akkor az a meghirdetett időpontban 11 Budapestről Németországba induló járatot érint. Ezek között van négy frankfurti, két müncheni, valamint egy-egy hamburgi, stuttgarti, berlini, kölni és düsseldorfi járat.

Hozzátette még: a sztrájknak súlyos következményei lesznek Európa egész légi közlekedésére, mivel az az átrepülő járatokat is érinti, utóbbiak számát ma még nem lehet pontosan megmondani. Úgy vélekedett: 24 óráig is eltarthat, amíg a légi közlekedés normális üteme visszaáll majd.

Róna Márta, a Malév kommunikációs igazgatója elmondta, hogy még hivatalosan egy járat törlését sem jelentették be, hiszen még nem tudni, valóban lesz-e sztrájk.

A német repülésirányítók szakszervezete 6,5 százalékos béremelést követel, sürgeti a túlórák csökkentését, valamint általánosságban a munkakörülmények javítását. Ha sor kerül a keddi sztrájkra, akkor az előzetes becslések szerint a német repülőtereken mintegy 2000 repülőgép maradhat a földön.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik