A kormány a minap úgy módosította egy korábbi rendeletét, hogy a jövőben az állami vezetők különleges és soron kívüli egészségügyi szolgáltatásokat kaphatnak két fővárosi intézményben. A kormánytagok, államtitkárok, miniszteri kabinetvezetők egy módosított rendelet szerint díjmentesen kapnak különleges orvosi ellátást a Központi Honvédkórházban és a Kútvölgyi Kórház kiemelt részlegén. Helyettük a közigazgatási tárca fizet. Erre 20 millió forintot költ az állam.
A kormányrendelet megjelenése után a Blikk egyebek mellett annak próbált utánajárni, „magánkézben van-e a Kútvölgyi kiemelt részlege”, ha igen, miért nem állami intézményre esett a választás? A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium lapzártáig nem válaszolt a lapnak.
A VIP-ellátás a szakmai szervezetek szemét is csípi. Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint az ötlet szánalmas és ízléstelen, mert az állami vezetők így jobb ellátásban részesülnek, mint a többi beteg. Márpedig ezzel folytatódik a rákosista és kádárista korszak.
– Ez egy őrület – mondta a lapnak Garai István Levente (MSZP), a parlament egészségügyi bizottságának tagja. Mint mondta: magukra költenek, miközben az egészségügyre jövőre 9 százalékkal kisebb értékű forrás juthat, mint az idén.
A Blikk megkérdezte a Fidesz-frakció véleményét is, helyeslik-e, hogy pluszforrás jut az állami vezetők ellátására, miközben a takarékosság az egészségügyet is sújtja. Lapzártánkig azonban a Fidesz sem válaszolt.
A HVG a téma kapcsán arról ír, hogy a VIP-gyógyítást, mint járandóságot a Bajnai-kormány szüntette meg. A hetilap szerint egyébként egyik kiszemelt kórház sem tudja egyelőre pontosan, hogy hány fő gyógyítását várják el tőlük és főleg mennyiért, hiszen a szerződés feltételeinek pontosítása várat magára.
