Belföld

Zéró toleranciát hirdetnek a környezetvédők a génmódosítás ellen

Nemzeti vetőmagprogram elindítását és a génszennyezett takarmányok kiszorítását is szorgalmazák a zöldek.

Több civil szervezet – az Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület (ETK), a Greenpeace Magyarország Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ), a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület (SZÖVET), valamint a Védegylet – közös állásfoglalása szerint a magyarországi génszennyezés ügyében a zéró tolerancia és a vetőmag-önrendelkezés a megoldás.

Úgy vélik: a napvilágra került génszennyezési esetek ismételten igazolják azt, hogy a genetikailag módosított (GMO) vetőmagot és hagyományos vetőmagot is előállító óriáscégek képtelenek ellenőrzésük alatt tartani az általuk kifejlesztett technológiát. Ezért alapvető fontosságúnak tartják a szigorú hatósági, kormányzati fellépést. Úgy ítélik meg, hogy továbbra is fenn kell tartani a zéró tolerancia alkalmazását. Így minden olyan esetben, ahol kimutatható genetikai szennyezés, a vetőmag illetve az elvetett növény haladéktalan megsemmisítésére van szükség.

Fontosnak tartják: a “szennyező fizet!” elv alkalmazását, és szorgalmazzák egy nemzeti vetőmagprogram elindítását, amelynek célja a minőségi, génmódosítás-mentes hazai vetőmag biztosítása lenne.

Utalnak arra, hogy jelenleg is import génmódosított szója takarmányon élnek a haszonállatok és így a tej- és húsipari termékekbe közvetve bekerülnek. Azt várják a kormánytól, hogy ez év őszére dolgozza ki a fehérje-program alapkoncepcióját, hogy a következő évektől a génszennyezett import vetőmag mellett az import génmódosított takarmány is teljesen eltűnjön a Kárpát-medencéből.

Az állásfoglalás emlékeztet arra, hogy a génszennyezés miatt több, mint egymilliárd forintnyi kár érte a magyar gazdákat és több mint 5.000 hektáron kellett, illetve kell majd megsemmisíteni a génszennyezett magból kikelt kultúrákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik