Lezárult a Startlap, Magyarország legnépszerűbb nyitóoldalának civilszervezetek számára kiírt pályázata. A beérkezett anyagok elbírálásában a Startlap látogatói és rajongói is szerepet kapnak: kategóriánként 5-5 pályázat kerül a szakmai zsűri elé.
A pályázat azon civilszervezetek számára szólt, akik a változás jegyében szeretnének fejlődni, megújulni, jobbá tennék környezetüket, tartalmasabbá, szebbé tennék mások életét.
Három kategóriában – oktatás, közösség, környezetvédelem – közel 300 civilszervezet jelentkezett a felhívásra.
Rendkívül nehéz helyzetben lennénk, ha ebből a rengeteg értékes pályázatból kizárólag nekünk kellene döntenünk – mondta a zsűri egyik tagja, Nagy Gergely, a Startlap lapigazgatója. Ezért úgy döntöttek, az olvasókra bízzák – hiszen ők lesznek a projektek majdani élvezői is -, hogy kiválasszák kategóriánként azt az 5-5 pályázatot, amelyről a zsűri dönt majd.
A zsűriben a Sanoma Startlapot képviselő szakemberein kívül Fernbach Katalin, Társadalmi Párbeszéd Koordinációs Főosztály, Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium civil referense, valamint Vajda Márta, a CivilKomP nonprofit kommunikációs tanácsadója foglal még helyet.
A három kategórianyertes megújulási projektjére egy-egy millió forintot költhet, amelyet az ősszel komoly átalakuláson áteső Startlaptól vehet át. A közönségszavazás augusztus 7-ig tart.
