Belföld

Rabosították a Jobbik miskolci frakcióvezetőjét

Szegedi Mártont gyanúsítottként hallgatták ki a miskolci rendőrkapitányságon.

A Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetője elmondta: az ok szerinte a “szokásos”, azaz “a hatalom szerint a Jobbik politikusa alaptalanul gondolja a város volt szocialista polgármesteréről, hogy megkárosította a miskolciakat”.

Szegedi rendkívül felháborítónak és megalázónak tartja a helyzetet, azt hogy “a megszűnés szélén álló szocialista párt és pártkatonái a magyar jogrendszer hézagait kihasználva ilyen módon próbálják politikai ellenfeleiket ellehetetleníteni, illetve valós mondanivaló híján sajtófelülethez jutni”.

Közölte: az eljárást Káli Sándor – Miskolc korábbi polgármestere (MSZP) – kezdeményezte, amiért ő egy tavaly szeptemberi jobbikos választási kiadványban “összefüggésbe hozta személyét azokkal az adatokkal alátámasztott visszaélésekkel, amelyeket az elmúlt nyolc évben a szocialista városvezetés követett el a borsodi megyeszékhely adófizetőinek a kárára”.

Azt mondta, akkor – a Jobbik győzelme esetén – kilátásba helyezte az MSZP-s politikusok, köztük Káli Sándor elszámoltatását is.

Az ügy kapcsán Szegedi Márton védőügyvédje elmondta, még kedden beadvánnyal fordulnak a nyomozóhatósághoz tekintettel arra, hogy szerintük az elnök-frakcióvezető semmilyen jogszabályt nem sértett meg.

Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy a miskolci rendőrkapitányságon – egy becsületsértési ügyben – valóban gyanúsítottként hallgatták meg az érintett személyt. A szóvivő az ügyben további részleteket nem kívánt közölni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik