Döbrököz,
Kurd, Csibrák egy részét a közeli domboldalakról érkező sár öntötte el,
Csibrákon az iskola és az óvoda épületéből is a tűzoltók segítségével
távolították el a sarat – közölte Boros Brigitta, a Tolna Megyei
Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense.
Dúzson
több száz köbméternyi hordalékot vitt magával a csapadék – mondta
Ignácz János, a 285 fős falu független polgármestere, hozzátéve, hogy a
Béke utcát csaknem egy kilométer hosszan borította el a sár és a homok;
az úttestet a közútkezelő már járhatóvá tette, a házak eltorlaszolt
bejáratai elől a lakók takarítják el a hordalékot. A falu központjában
35-40 centiméter magasan áll a hordalék.
A hömpölygő víz Kurd és
Döbrököz között mintegy 300 méter hosszan kimosta a zúzott követ, és
nagy mennyiségű hordalékot, gallyat hordott a vasúti pályára. Szakály és
Kurd között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.
A MÁV
korábban hétfő délre ígérte a pálya helyreállítását, a társaság
legutóbbi közleménye szerint azonban kedd hajnalig kell korlátozásokra
számítani. Továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Szakály-Hőgyész
és Kurd között. Az átszállások miatt az utasoknak 40-50 perces késésre
kell számítaniuk.
