Belföld

Újra van villany az áram nélkül maradt fogyasztók többségénél

A szerdán végigvonuló vihar következtében 85 településen, mintegy 70 ezer fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás.

A vihar miatt áram nélkül maradt fogyasztók 98 százalékánál csütörtök délutánra sikerült visszakapcsolni a szolgáltatást – tájékoztatta Tóth József, az EDF Démász Partner Kft. ügyvezetője az MTI-t.

A hálózatban keletkezett hibák felderítésében közreműködött a tűzoltóság, a katasztrófavédelem szakemberei, valamint az áramkimaradásban tartósan érintett települések polgármesterei, lakosai. Az üzemzavarok elhárításában a szolgáltató valamennyi szakembere, valamint sok külső vállalkozó is részt vesz.

Csütörtök délután 25 településen mintegy ezer háztartás volt még áram nélkül, jórészt Nagykőrös, Cegléd, Kecskemét és Kiskunhalas térségében. Csütörtök estig várhatóan sikerül valamennyi, tömeges kiesést okozó hálózati hibát kijavítani, ezután már csak a háztartásokat érintő egyedi kisfeszültségű hálózati problémák megoldása marad, ezt a munkát éjszaka is folytatják.

A tervek szerint péntekre a vihar által okozott valamennyi hibát sikerül kijavítani – áll a cég közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik