Belföld

Éleződik a helyzet a gyöngyöspatai hangfelvételügyben

A polgármester feljelentette a fideszes képviselőt, aki elvágná a fejlesztési pénzek útját, ha nem működnek együtt vele.

Bűncselekmény gyanúja miatt Juhász Oszkár, Gyöngyöspata vasárnap megválasztott jobbikos polgármestere feljelentette a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, Balázs Józsefet.

Juhász Oszkár azzal a telefonbeszélgetéssel kapcsolatban tett feljelentést csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészségen, amely közte és Balázs József között zajlott a múlt héten. A felvételen egyebek mellett az hallható – Balázs Józseftől -, hogy “forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás”.

A polgármester csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a fideszes politikus szavait úgy értékelte: Balázs József valójában Gyöngyöspatát fenyegette meg.

Hozzátette, “a helyzetet tovább súlyosbítja”, hogy Balázs József nemcsak parlamenti képviselő, hanem az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácsnak is a tagja, államháztartásért felelős miniszteri képviselő, vagyis ő valóban “egy szavazat a pályázatok elbírálásánál”.

Juhász Oszkár beszámolója szerint Balázs József egyik barátja szerdán burkoltan megfenyegette egy munkatársát, és azt helyezte kilátásba, hogy ha folytatják a nyilvánosság előtti közléseket, akkor annak “rossz vége lesz”.

A sajtótájékoztatón Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azt mondta: nem fogadják el a Fidesznek az ügyben tett, szerintük “cinikus, arrogáns, nagyképű és semmitmondó nyilatkozatait”, és várják, hogy Balázs József személyesen reagáljon a történtekre.

Lázár János csütörtökön az üggyel kapcsolatban azt mondta: “a legnagyobb baj sosem az , ha rossz mondatok szaladnak ki az ember száján, hanem az, ha azokat utólag, tiszta fejjel sem teszi rendbe. Mi azonban ezeket a mondatokat rendbe tesszük”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik