Belföld

Sziget Fesztivál: Engedélyezve

Soron kívül megkaphatja a Sziget Fesztivál a szükséges engedélyeket. Idén először nem a került jár el az engedélyek kiadásában. Felépülhet a 30 méteres torony is.

Soron kívül intézkedik az újbudai jegyző abban a két engedélyezési eljárásban, amelyet a szervezők a Sziget fesztivál megrendezésével kapcsolatban indítottak.

Horti István, a XI. kerület jegyzője szerdán közölte MTI-vel, hogy a fesztivál 30 méter magas, kilátóként is funkcionáló tornyának felállítását építési engedélyhez kötötte a fővárosi kormányhivatal. Az építési engedélyt csak a tervdokumentáció elfogadása után adhatja ki Újbuda hivatala.

A rendezvény megtartásához szükséges engedélyek kiadásához a szakhatóságok hiánypótlásra szólították fel a szervezőket – tette hozzá a jegyző.

A Magyar Nemzet hétfői számában írt arról, hogy bár a Sziget fesztivál a szervezők szerint minden előírásnak megfelel, a rendezvény és ennek részeként egy körülbelül 30 méteres torony még nem kapott hatósági engedélyt.

A Sziget ügyében az elmúlt csaknem két évtized gyakorlatával szemben az idén azért nem Óbuda-Békásmegyer hatósági vezetője jár el, mert a kerület érintettségre hivatkozva a fővárosi kormányhivatalt kérte egy másik eljáró hatóság kijelölésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik