Belföld

Segélyszolgálatok a 22-es csapdájában

Veszélyben vannak a gyerekeket és időseket segítő telefonvonalak – írja a Népszabadság keddi számában.

A lap szerint a pályázati lehetőségek szűkülése jelenti a legnagyobb gondot. Korábban az alapítványok többek között a Nemzeti Civil Alaphoz, a fővárosi önkormányzathoz, a Norvég Alaphoz pályázhattak, ezek a lehetőségek mostanra megszűntek, vagy a segélyszolgálatok számára teljesíthetetlen feltételek között működnek tovább. A pályázás feltétele sok esetben a közhasznúság, közhasznú viszont csak az a szervezet lehet a civil törvény tervezete szerint, amelynek van bevétele – mondta el a Népszabadságnak Székely Edit, a DélUtán alapítvány vezetője. Az ő bevételük azonban pályázatokból származik.

Az idős emberek lelkisegély-szolgálatának vezetője azt is elmondta a lapnak, hogy korábban működött egy idősügyi titkárság az egykori szociális tárcánál, ma már azonban csak egyetlen munkatárs foglalkozik a témával a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban, aki hónapok óta nem válaszol a megkeresésükre.

Így a segélyvonalak esetében nemhogy fejlesztésekre, online tanácsadásra és chatszolgáltatásra nincsen keret, de a létük is veszélybe került, holott a szolgáltatást igénybe vevők száma nem csökken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik