Belföld

Szijjártó: politikai bűn terheli a szocialista kormányokat

A miniszterelnök szóvivője javasolni fogja, hogy vizsgálják meg a jogi felelősségrevonás lehetőségeit az államadósság növekedése ügyében.

A 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság munkája során bebizonyosodott, hogy az elmúlt nyolc év szocialista kormányai politikai bűnt követtek el Magyarországgal szemben – mondta Szijjártó Péter (Fidesz), az albizottság alelnöke az MTI-nek a parlamenti testület hétfői ülését követően.

Kiemelte: bebizonyosodott, hogy ezek a kormányok adósították el az országot hibás döntéseikkel, amelyek mögött “részint alkalmatlanság, részint korrupció és magánérdekek” álltak.

Szijjártó Péter aláhúzta: azt fogja javasolni, az albizottság vizsgáltassa meg, hogy ezekért a politikai bűnökért milyen jogi felelősségrevonási lehetőség áll fenn.

Az albizottság a hétfői ülésen az eddigi munkáját igyekezett összegezni, a jelentés tervezetének főbb vonásait vitatta meg.

Az MSZP szerint a Fidesz elmúlt kilenc éve az ország iránti elkötelezettség teljes hiányáról szólt: a jelenlegi kormánypárt ugyanis ellenzékben az “elvtelen”, a “szociknak minél rosszabb, nekünk annál jobb szellemiségét valósította meg”, míg hatalomra kerülve a dolgozó emberek szerzett jogait, megtakarításait, szólásszabadságát, illetve lét-, vagyon- és közbiztonságát veszi el.

Kormos Kata, a szocialista párt szóvivője hozzátette: a nagyobbik kormánypárt most is azzal foglalkozik, hogy mit rontottak el a korábbi kabinetek, ahelyett hogy az ország érdekeit figyelembe véve kormányozna.

A Fidesz felháborítónak tartja, hogy az a szocialista párt “rágalmazza felelőtlenséggel” a kormánypártot, amelyik szerintük 2002. és 2010. között felelőtlen intézkedéseivel a csőd szélére juttatta Magyarország gazdaságát.

A kormánypárt ezzel szemben közleményében úgy fogalmaz, hogy a szocialisták által csőd szélére juttatott magyar gazdaságot a jelenlegi kabinet mentette meg. A szocialista kormányok elvették az emberek jövőjét, a Fidesz most ezt visszaadja nekik – írják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik