Belföld

Balesetet szenvedett egy vadászgép Szolnokon

Sikertelen felszállás után néhány méterről visszaesett a kifutóra egy MiG-15-ös gép a szolnoki reptéren, személyi sérülés nem történt.

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az MTI-nek azt mondta, a kísérleti lajstromjelű gép pilótája hétfőn, közvetlenül a felszállás után rendellenes dőlést érzékelt, megpróbálta korrigálni, de nem sikerült. (A zuhanásról itt találhatnak képgalériát!)

A MiG szárnyai a futópályának ütköztek, emiatt orrfutója leszakadt, a főfutók pedig megsérültek.

A gépet a Jet Age Alapítvány újította fel, a tervezett feladatokra rendben előkészítették, a műszaki ellenőrzéskor nem találtak hibát.

Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka korábban az MTI-nek elmondta: a MiG-15-ös túl van három sikeres felszálláson. A negyedik felszállást a múlt szerdára tervezték, de egy műszaki hiba nem tette lehetővé a program végrehajtását.

A gépet először 57 évvel ezelőtt állították csatasorba Lengyelországban. Ezután többször átépítették: 1957-ben például együlésesből oktatásra is alkalmas kétüléses géppé alakították. Végül több mint 36 év után, 1990. június 12-én vonták ki az aktív szolgálatból, és egy internetes árverés nyomán került Magyarországra.

Az egyik nemzetközi repülési szakportál adatai szerint a MiG-15-ös (Mikojan-Gurevics) először 1947-ben repült, és elsősorban a szovjet légierő alkalmazta, és részt vett a koreai háborúban is. A volt Szovjetunió összesen 12 ezer példányt gyártott le.

A MiG-15-ös változattól függően 10 méter hosszú, 3,7 méter magas, és 10 méteres szárnyfesztávolsága van. Mozgatásáról egy Klimov sugárhajtómű gondoskodik.

Kisfilm a felújított MiG-15-ösről itt található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik