Belföld

Vádat emeltek Újbuda volt vezetői ellen

A vád szerint pályáztatás nélkül adtak el önkormányzati ingatlant. Akár három év szabadságvesztéssel is számolhatnak.

Vádat emelt Molnár Gyula, a fővárosi XI. kerület volt polgármestere és Lakos Imre alpolgármester ellen a Központi Nyomozó Főügyészség – közölte a Magyar Nemzet pénteki számában a főügyészség szóvivője.

Fazekas Géza tájékoztatása szerint hivatali visszaélés bűntettével vádolják az MSZP-s volt polgármestert, az SZDSZ-es volt alpolgármestert, és egy ügyvédet is, mert önkormányzati ingatlant pályáztatás nélkül adtak el. Fazekas Géza a Magyar Nemzetnek azt mondta: “a tényállás szerint ezzel a bűncselekménnyel nem okozhattak vagyoni hátrányt az önkormányzatnak, mindazonáltal a Büntető törvénykönyv alapján a vádlottakat három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják”.

A Magyar Nemzet felidézi, hogy 2006-ban a XI. kerületi képviselő-testület csaknem 10 ezer forintos négyzetméteráron a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól vásárolt meg egy 38 hektáros területet, amelyet azonnal az önkormányzat tulajdonában lévő Buda-Hold Kft.-be apportált 410 millió forint értékben. A Budafoki út – Dombóvári út sarkán lévő ingatlan végül a Kopaszi-gátat, illetve az öböl körüli területeket birtokló Öböl XI. Kft.-hez került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik