Belföld

Kiderült, mennyi lesz a közmunkabér

Lényegesen jobb anyagi körülményeket fog biztosítani a közmunka mint a szociális segély – ígéri a belügyminiszter.

Pintér Sándor elárulta, mennyi lesz a közmunkások bére – írja a Magyar Nemzetre hivatkozva a Portfolio.hu. A belügyminiszter a lapnak azt mondta, a munkanélküliek maguk dönthetnek a jövőben arról, hogy vállalnak-e közmunkát, de az biztos, hogy anyagilag sokkal jobban járnak, ha részt vesznek a programban és nem a segélyt várják.

A tárcavezető közölte: a közmunkások havi 57 ezer forintot kapnak majd, amit hetente, a munkavégzés alapján fizetnek ki nekik. A jelentkezők az állattartás, a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területén is dolgozhatnak, sőt oktatni szeretnék őket a program keretében. De igénybe vennék a közfoglalkoztatottakat a beruházások és alkalmasint a katasztrófavédelem is.

A parlament hétfőn fogadta el a közfoglalkoztatás átalakításáról szóló törvényt. Eszerint 270 nap helyett legfeljebb 90 napig folyósítják az álláskeresési járadékot,  a közmunkabérről pedig rendeletben határoz majd a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik