Belföld

Már csak 90 napig jár az álláskeresési járadék

Átalakul a közfoglalkoztatás rendszere. Az ellátottak mostantól az otthonuktól távoli közmunkát sem utasíthatják vissza.

A parlament 251 igen szavazattal, 29 nem ellenében, 32 tartózkodással fogadta el Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését. A javaslatot a kormánypártok támogatták, az MSZP és az LMP ellenezte, míg a jobbikos képviselők tartózkodtak a voksoláskor.

Az álláskeresési járadékot az eddigi 270 helyett legfeljebb 90 napig folyósítják majd. A járadék összegének felső határa a minimálbér lesz annak 120 százaléka helyett.

Meghatározták a megélhetéshez szükséges pénzbeli ellátások együttes összegének maximumát, amelyeket a nem foglalkoztatottak jogán kaphat egy család. Ezt azzal indokolta a kormány, hogy a támogatás ne ösztönözzön a munkavégzés ellen. A jövedelemhatárt a családi fogyasztási egységeihez tartozó arányszámok és a nyugdíjminimum 90 százalékának szorzata adja; becslések szerint így egy kétgyermekes család esetében nagyjából 90 ezer forintban maximálnák a szociális támogatást.

Az álláskeresők a más településen felkínált közmunkát csak a jegyző által igazolt indokkal – kiskorú gyermek gondozására, közeli hozzátartozó ápolására hivatkozva – utasíthatják vissza, ellenkező esetben a foglalkoztatást helyettesítő támogatást megvonják tőlük. A közmunka akkor számít megfelelőnek, ha munka- és a lakóhely közötti oda- és visszautazás időtartama nem haladja meg a három órát, tíz éven aluli gyermekét nevelő nő, illetve a tíz éven aluli gyermekét egyedül nevelő férfi esetében a két órát, és a foglalkoztató biztosítja az utazás költéségét.

A törvény azonban lehetőséget ad arra is, hogy ennél messzebbre vezényeljék a közmunkásokat, ebben az esetben a foglalkoztató köteles térítésmentes szállást és étkezési lehetőséget biztosítani.

A jogszabály felhatalmazást ad továbbá az önkormányzatoknak, hogy szabályozzák a rendszeres szociális segélyben részesülőkre vonatkozó előírásokat. Így a segélyezés feltétele lehet a lakókörnyezet rendben tartása.

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép életbe, ugyanakkor legtöbb rendelkezése szeptember 1-jétől, egyes pontjai pedig 2012. január 1-jétől hatályosak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik