Belföld

Szabira vonult a Fidesz

Szűk két hónapjuk lesz lángosozni, hekkezni és hekkelni, tengert bambulni, füvet nyírni a kormánypárti képviselőknek. Szeptember hetedikén háromnapos, bentlakásos frakcióüléssel nyitnak, addig pihi.

Kedd délelőtti frakcióülésén szabadságra küldte Orbán Viktor a Fidesz parlamenti frakcióját. A miniszterelnök a tegnapi, forintosított kokiosztást követően megköszönte és nagyra értékelte a narancsos képviselők munkáját. Mindezt Lázár János frakcióvezető kedd déli sajtótájékoztatóján tudtuk meg, ahol az is elhangzott, hogy a miniszterelnök bő két órán át válaszolt a frakciótagok „több tucat kérdésére”.

A narancsos csapat szeptember hetedikén jön össze legközelebb, akkor rögtön egy háromnapos, kihelyezett frakcióülésen veszik át az őszi teendőket: az igazságszolgáltatás, az oktatás, az egészségügy és a tömegközlekedés átalakításának tervét, valamint az új választójogi törvény és a leendő földtörvény elvileg részletesen kidolgozott koncepcióját beszélné át a kormányfő a képviselőkkel.

„December közepéig erőltetett törvényhozási szakasz vár ránk” – jelentette ki ennek kapcsán Lázár János.

Lázár ígéretet tett arra: ősszel gyorséttermi törvényben szabályozza majd az Országgyűlés, hogy a jövőben „mit kínálhatnak gyermekeinknek” az ilyen típusú vendéglátóhelyek. A gyorséttermek vezetőitől azt kérte: pusztán azt tolerálják majd a magyar kormánytól, „amit elfogadnak New Yorkban, Kaliforniában és Nyugat-Európában”.

A frakcióvezető – az LMP-s Karácsony Gergely keddi, a Népszabadságban megjelent nyilatkozatára reagálva – kijelentette, hogy szerinte “alakulóban van az LMP-MSZP-Jobbik-koalíció”. Majd antidemokratikusnak minősítette, hogy a zöldek és a szocialisták „közösködni készülnek zsidózókkal és cigányozókkal”.

A hétfő este a Parlamentben zsidózó, akkor éppen a fideszes Fónagy Jánost „megtaláló” jobbikos Novák Előd akciója kapcsán megerősítette, amit tegnap az ülésteremben is mondott: Európa legszigorúbb szabályozásától sem riad vissza, hogy a jövőben kellőképpen – valószínűleg súlyos pénzbüntetéssel – szankcionálják az ilyen primitív megnyilvánulásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik