Belföld

Lázár szerint nem szabad feloldani a titkosítást

A Fidesz frakcióvezetője óva int a volt titkosszolgálati vezetők ügyében rendelkezésre álló dokumentumok minősítésének feloldásától.

Vadai Ágnes, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn közölte, hogy kezdeményezi a titkosítás feloldását annak érdekében, hogy a közvélemény világosan lásson “a harmadik köztársaság történetének legsúlyosabb államellenes bűncselekményével összefüggő gyanúsításokban”.

Lázár János Fidesz-frakcióvezető azt mondta, hisz a védőügyvédeknek, és idézte Zamecsnik Pétert, Laborc Sándor ügyvédjét, aki közölte, az ügy nem politikai, hanem szakmai jellegű. Ha valóban szakmai ügyről van szó – folytatta a frakcióvezető -, és az ügyészség, a nyomozó hatóság, a különböző nemzetbiztonsági szervek a titkosítás fenntartását javasolják, akkor ő óv attól, hogy ezt feloldják.

Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány korábbi titokminiszterét és Galambos Lajost, a polgári elhárítás volt vezetőjét kémkedéssel, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját bűnpártolással gyanúsítja a Budapesti Katonai Ügyészség.

A nemzetbiztonsági bizottság korábbi ülésén az üggyel kapcsolatban elhangzottakat 2089-ig titkosították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik