Belföld

Kirúghatják Kónya Pétert a bohócforradalom miatt

A rendészeti panasztestület elnöke szerint méltatlansági eljárás indulhat a szakszervezeti vezető ellen.

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnökét a bohócforradalom nevű demonstráció szervezésében betöltött szerepe miatt vonnák felelősségre – írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

Juhász Imre, a Független Rendészeti Pansztestület elnöke a lapnak azt mondta, politikai tevékenységnek minősül, ha a rendvédelmi dolgozók az országgyűlési választáson leadott szavazatok visszavonásáért tüntetnek. A szakember szerint a bohócforradalom több momentuma is alkotmánysértőnek minősült.

A rendvédelmi dolgozók egyes szabadságjogait maga az alkotmány korlátozza – mondta az elnök. Ez azt jelenti, hogy a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem léphetnek be pártba, és politikai tevékenységet sem folytathatnak.

Juhász Imre rámutatott: a gyülekezés, a demonstráció önmagában megengedett számukra, de ez csak addig terjed, amíg az érdekérvényesítésről, a szociális követelések hangoztatásáról van szó. A június 16-i tüntetés a kormány és a kormánypártok ellen irányuló összehangolt támadássá vált – idézte az elnököt a lap.

Kónya Péterrel szemben akár szakszervezeti vezetőként és hivatásos katonaként is felvetődhet a törvénysértés gyanúja; akár méltatlansági eljárás is indulhat ellene, ami a szolgálati jogviszony megszűnéséhez vezethet – fűzte hozzá Juhász Imre.

A lap egy interjúban megszólaltatta Kónya Pétert is a szerdai számban. A szakszervezeti vezető kijelentette: “nekünk nem a politikától kell távol tartani magunkat, hanem a pártpolitikától”.

Arra a kérdésre, hogy a tüntetésen mégis pártokról beszéltek, azt a választ adta, hogy “igen, mert most a Fidesz-KDNP van kormányon, és ők alkotnak ránk nézve hátrányos, visszamenőleges hatályú törvényeket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik