Belföld

Őrizetbe vették Laborc Sándort

Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját szombaton gyanúsítottként hallgatták ki, majd vették őrizetbe - erősítette meg a volt főigazgató ügyvédje az MTI-Hírcentrum munkatársának vasárnap.

Laborc Sándor Szilvásy György minisztersége idején irányította a hivatalt. Szilvásy Györgynél pénteken tartottak házkutatást, majd a volt titokminisztert kihallgatták és őrizetbe vették.

A volt NBH-s vezető meggyanúsításáról egyelőre nem lehet tudni részleteket, de a HírTV szerint az feltehetően összefügg Szilvásy György és Galambos Lajos (Laborc elődje) ügyével. A kémkedéssel gyanúsított Galambost pénteken helyezte házi őrizetbe a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa.

A Budapesti Katonai Ügyészség továbbra sem ad tájékoztatás az ügyben, annyit azonban tudni lehet, hogy az ügyészség eddig nem tett indítványt a bíróságnak sem Laborc Sándor, sem pedig Szilvásy György előzetes letartóztatására – hangzott el az MR1-Kossuth Rádió Déli krónikájában.

Az MTI Hírcentrum értesülései szerint a nemzeti védelmi szolgálat több hónapig tartó, titkosszolgálati eszközök alkalmazásával végzett felderítés után, néhány héttel ezelőtt tett feljelentést az ügyészségen. A feljelentés alapján a védelmi szolgálat által összegyűjtött bizonyítékokra építve rendelte el a Budapesti Katonai Ügyészség a nyílt nyomozást, az ügy továbbra is szigorúan titkos minősítésű.

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szombaton Facebook oldalán, miután beszélt Szilvásy családjával, azt közölte: Szilvásy Györgyöt államellenes bűncselekménnyel, szerinte kémkedéssel gyanúsítják, mint korábbi beosztottját, Galambos Lajost.

Szilvásy György 2007. július 1. és 2009. április 16. között volt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter. Az általa felterjesztett jelölés alapján Gyurcsány Ferenc 2007. december 17-én nevezte ki Laborc Sándort az NBH főigazgatójának.

Laborc előzőleg a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-helyettese, majd megbízott főigazgatója volt. Laborc az UD Zrt.-üggyel összefüggésben 2009. július 20-án szeptember 1-jei hatállyal lemondott hivataláról, amit Bajnai Gordon akkori miniszterelnök elfogadott.

Az 1958-ban született Laborc a moszkvai KGB-egyetemen, azaz az orosz rendőrtiszti főiskola állambiztonsági szakán tanult az 1980-as években. Kinevezése előtt több napilap is arról írt, hogy nemzetbiztonsági szakértők kockázatosnak tartják kinevezését az NBH élére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik