Belföld

Újabb terézvárosi ingatlanügyben indult nyomozás

A Liszt Ferennc tér 7. alatti műemléki védettségűingatlant mélyen ár alatt, pályáztatás nélkül értékesítették. Hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség.

Hűtlen kezelés gyanújával, újabb ingatlanügyben nyomoz a BRFK Terézvárosban, ezúttal a Liszt Ferenc tér 7. szám alatt lévő– 2005 novemberében eladott – ház ügyében – írja a pénteki Magyar Hírlap.

A 2.325 négyzetméteres, műemléki védettségű ingatlant hatvanezer forintos négyzetméteráron, 140 millió forintért vásárolta meg egy projekttársaság, az Inspec Projekt Kft. és az Óceán Fashion Kft. által létrehozott, az ügyletre alapított konzorcium. Ez a két cég egyébként bérlője is volt az ingatlannak, s a szerződés értelmében bérleti díjat sem kellett ezután fizetniük, holott az adásvétel tulajdonjog fenntartással jött létre.

A vevő kötelezettsége volt a húsz lakó kiköltöztetése, illetve 2009 végéig az épület felújítása. A húszból tizenhat lakótól meg is váltak, már azoktól, akik elfogadták a sokszor nevetségesen alacsonynak tűnő lelépési pénzt. A maradókra viszont a lap szerint a “pokol és a csótányok, a lépcsőházban kosz és bűz várt”.

Az önkormányzat új vezetése birtokvédelmet kért, és Hassay Zsófia (Fidesz) polgármester kezdeményezte az adásvételi szerződés felbontását is, de a szerződést az önkormányzat szerint megszegő vevő erre egyelőre nem hajlandó. A polgármester a lapnak azt mondta, a Fővárosi Főügyészség magánjogi osztályához fordult a szerződés semmissége miatt, mivel „elődeik” nem csupán pályázat nélkül és áron alul értékesítették az ingatlant, hanem a lakók elővásárlási jogát is megsértették, mivel a házban lévő lakások önálló albetétek voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik