Belföld

Paczolay folytathatja

Orbán Viktor az új alkotmánybírákról szóló, mai titkos parlamenti szavazás után tesz javaslatot hivatalosan az Alkotmánybíróság (AB) új elnökének személyére. A frakció már döntött.

Paczolay Pétert támogatja a Fidesz az Alkotmánybíróság elnöki posztjára. A frakció hétfő délelőtti ülésén egyhangúlag döntött arról, hogy a testület jelenlegi elnöke maradjon a posztján – mondta Lázár János frakcióvezető. A kormánypárti frakció arról is döntött, hogy július 4-én szeretnék, ha az Országgyűlés megválasztaná az Alkotmánybíróság új elnökét, hiszen szeptember elsejével lejár Paczolay Péter jelenlegi mandátuma.

Lázár János úgy fogalmazott: a Fidesz-frakció megismerte a jelenlegi elnök szakmai pályafutását, ismeri alkotmánybírói és alkotmánybírósági elnöki tevékenységét és „mind szakmailag, mind emberileg kiválóan alkalmasnak tartja arra, hogy az Ab vezetését ellássa”. A frakcióvezető hozzátette: „természetesen új alkotmánybírósági struktúrára és szabályozásra van szükség, (…) ezért azt szeretnénk, ha elnök úr határozottan képviselné az alkotmánybírák álláspontját az alkotmánybíróságról szóló sarkalatos törvény vitájában”. Lázár János elmondta azt is, a Fidesz frakciója az országgyűlési szavazásokat követően, még hétfőn este újra összeül, ahol meghallgatja Orbán Viktort az „aktuális kérdésekről”. A Magyar Nemzet előzőleg arról írt, hogy a miniszterelnök Paczolay Pétert, a testület jelenlegi elnökét javasolta a Fidesz-frakciónak, de a hivatalos jelölésről csak holnap dönt majd a parlamenti eseti bizottság.

Az Országgyűlés viszont már ma megválaszthatja az Alkotmánybíróság öt új tagját. A képviselők délután titkos szavazással döntenek az alkotmányügyi bizottság által támogatott öt kormánypárti alkotmánybíró-jelöltről, Balsai István fideszes országgyűlési képviselőről, az Antall-kormány volt igazságügy-miniszteréről, Pokol Béla egyetemi tanárról, Szalay Péter ügyvédről, Szívós Máriáról, a Fővárosi Bíróság tanácselnökéről és Dienes-Oehm Egon korábbi nagykövetről, nemzetközi magánjogászról. A szeptembertől 15 tagúra bővülő Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztásához a képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

A június 6-án elfogadott alkotmánymódosítás értelmében a hivatalban lévő Paczolay Péter július elején lejáró AB-elnöki mandátuma szeptember 1-jéig meghosszabbodik. A következő elnökre a parlamenti pártok képviselőcsoportjainak tagjaiból álló jelölőbizottság tesz javaslatot. Elég a többség, amit a tizenöt tagú testület nyolc fideszes képviselője is biztosíthat (van még két KDNP-s, két MSZP-s, két jobbikos és egy LMP-s). A Háznak július 31-ig kell az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával az AB tagjai közül elnököt választania. Az elnök megbízatása az alkotmánybírói hivatali ideje lejártáig tart. Korábban az Alkotmánybíróság elnökét a tagok maguk közül választották, a megbízatás pedig három évre szólt.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője június 14-én azt mondta, az AB új elnökére Orbán Viktor még nem tett javaslatot a képviselőcsoportnak, de ha a pártelnök-miniszterelnök Paczolay Péter újbóli megválasztását kezdeményezi, ő támogatni fogja.

„Paczolay Péternek általában kiemelten nagy és határozott támogatottsága van a Fidesz-frakción belül és a mi polgári világunkban” – közölte, hozzáfűzve, hogy Paczolay Péter AB-vezetői tevékenysége széles társadalmi elismerésen alapul, „és alkalmas arra, hogy ezekben az időkben az AB helyét, szerepét újra megtalálja, (…) az AB munkáját továbbvigye, megerősítse, jól megszervezze”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik