Az előterjesztők „Magyarország alkotmányos főterének” méltó kialakítása érdekében felkérik a kormányt, hogy az Országgyűlés elnökével és hivatalával együttműködve „2014. május 31-ig bonyolítsa le a tér teljes rekonstrukcióját.” Addigra a kabinetnek gondoskodnia kell „a végrehajtó hatalom szerveinek a törvényhozás épületén kívüli elhelyezéséről”, vagyis saját kiköltözéséről az Országházból.
A Szent Koronától a tüntetőkig
Az indoklás szerint az „Országház nem csupán a népszuverenitás legfőbb képviselőjének, a törvényhozó hatalomnak székhelye, de az Alaptörvény rendelkezése szerint a „Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét” megtestesítő Szent Korona őrzési helye is, mely
közjogi funkciói mellett – a benne megtestesülő felbecsülhetetlen képzőművészeti értéknek is köszönhetően – turisztikai célpont is, mely több százezer érdeklődőt vonz bel- és külföldről egyaránt. Az Országház előteréül szolgáló Kossuth Lajos tér maga is visel közjogi funkciókat (a Magyar Állam „főtere”, illetve a gyülekezési jog állampolgári gyakorlásának kiemelt színtere), és osztozik az Országgyűlés épületének turisztikai szerepében. A jelen tanúsága szerint azonban e funkciókeveredésből fakadó elvárásoknak jelen állapotában sem a tér, sem az Országház nem képes a XXI . századnak megfelelő színvonalon eleget tenni.”
A Fidesz-KDNP gondol a jövőre
Kívánatos tehát, hogy a következő Országgyűlést már egy olyan épület fogadja, amely nem csupán külsőleg, de belül is megújult, és amelyhez az előtte fekvő tér is méltó módon illeszkedik – írják az előterjesztők. Ugyanakkor nem halasztható tovább „annak a – kommunista államfelfogás maradványaként tekinthető – „kényszer-társbérletnek” a felmondása sem, amely nem csupán akadályozza a törvényhozás működését és az Országház nyitottabbá tételét, de szimbolikájában is ellentmond a törvényhozó és a végrehajtó hatalom elkülönült működésének.
Nem új az ötlet
A kormányok az 1990-es rendszerváltozás óta próbáltak helyet találni a miniszterelnökségnek, mert elvi okokból sem tartották megfelelőnek a társbérletet. Az 1990-ben hivatalba lépett Antall-kormány először azt tervezte, hogy a Margit híd és az Árpád híd között, a pesti oldalon új kormányzati negyedet építtet fel. Felmerült a budai Vár is lehetséges helyszínként, ott állt a romos állapotú Sándor-palota, a miniszterelnökség egykori épülete. Az Antall-kabinet 1993-ban határozatot is hozott a helyreállításról és a költözésről.
Kolostorba is vonultak volna
Első lépéseként a tervezett 1996-os világkiállítás időpontjáig került volna sor a várbeli romos épületek helyrehozatalára, majd a miniszterelnökség egyes részlegeinek felköltöztetésére a Várba. A Miniszterelnöki Hivatal 1997-ig megvalósuló átköltözése, a várbeli rekonstrukció költségeit 5,4 milliárd forintra becsülték. Az elképzelést sem Demszky Gábor budapesti főpolgármester, sem az ellenzéki MSZP és SZDSZ nem támogatta, noha a kormányzat Parlamentből való kiköltözésével egyetértettek. 1994 elejétől miniszteri biztos koordinálta a Budai Vár helyreállítási munkáit, az elképzelések szerint az egykori Teleki-palota területén létesítendő épületbe a köztársasági elnökség, a Sándor-palotába és a karmelita kolostor helyére a miniszterelnökség költözött volna, de nem volt szó kormányzati negyed kialakításáról.
Hornék Pesten maradtak volna
Az 1994-ben hivatalba lépett Horn-kormány elvetette a Miniszterelnöki Hivatal Várba való felköltöztetésének tervét, indokul a közlekedési nehézségeket (hidak túlterheltsége), védelmi szempontokat, a többi kormányzati intézménytől való távolságot és anyagi okokat említettek. Ugyanakkor elfogadhatónak tartották a Köztársasági Elnöki Hivatalnak a Sándor-palotába történő áthelyezését. Ebben a kormányzati ciklusban születtek elképzelések arról, hogy a leállított világkiállítás egyik helyszínén, a mai Millenniumi Városközpont területén épülne fel a kormányzati negyed.
Orbánnak tetszett a Sándor-palota
Az első Orbán-kormány hivatalba lépése, 1998 után az egységes kormányzati negyed kialakításának szándéka motiválta azt az elképzelést, hogy a Néprajzi Múzeum jelenlegi épületébe költözzön a Miniszterelnöki Hivatal egy része. 1999-ben tanulmány készült a kormányzati épületek elhelyezéséről, ez kilenc lehetséges helyszínt jelölt meg. A kormány végül 1999 júniusában arról döntött, hogy a millennium alkalmából eredeti funkciójának megfelelően, a miniszterelnök hivatalának céljaira építik újjá a Sándor-palotát. Erre és a Várbazár rekonstrukciójára 3,5 milliárd forintot kívántak fordítani három év alatt. Úgy tervezték, a 2002-es választások előtt a miniszterelnök és kabinetje már nem költözik a Sándor-palotába, és a következő kormány határoz arról, hogy igénybe veszi-e az épületet.
Már fel is épülhetett volna
A 2002-ben hivatalba lépett a Medgyessy-kormány az államelnöki hivatal Sándor-palotába helyezéséről döntött, s a hatalmi ágak szétválasztása jegyében a kormánynak is a Parlamenten kívül kívánt helyet találni. (Mádl Ferenc köztársasági elnök 2003 januárjában költözött a Parlamentből a budavári Sándor-palotába.) A Gyurcsány-kormány 2006. november 29-én kormányzati negyed létrehozásáról határozott a Nyugati pályaudvarnál, a Podmaniczky utca és a Váci út közötti 30 hektáros területen. A tervpályázatot és a vele járó 20 millió forintot 2007-ben a Janesch Péter magyar és Kengo Kuma japán építész által vezetett csapat nyerte „zöld” épületnek minősített tervével. A 180 ezer négyzetméter alapterületű épületegyüttes, amely a miniszterelnökséget leszámítva valamennyi központi államigazgatási szervezetnek helyet adott volna, 2009 végére épült volna meg. 2008. január 8-án a kabinet megállapította, hogy a beruházás megtervezése óta felvetődött városrendezési tervek nagyban megdrágítják a kivitelezést, a közbeszerzési eljárás állása szerint nem garantált a többszereplős, árcsökkentő verseny, valamint kétséges az eredetileg kitűzött határidők teljesülése. Ezekre tekintettel a kabinet „megállította, de nem leállította” a projektet, amelyre addig 632 millió forintot költöttek.
Történelmi költözések
Magyarország első felelős kormánya, a Batthyány-kormány megalakulását Pozsonyban hirdették ki, s itt tartotta első hivatalos minisztertanácsi ülését is, de az áprilisi törvények már kimondták, hogy a kormány székhelye Pest-Buda. 1849. január 9-én a közelítő császári seregek elől a kormány Debrecenbe menekült, a májusban alakult Szemere-kormány is itt folytatta tevékenységét. 1849 júliusában a kormány (és az Országgyűlés is) Szegeden, augusztustól pedig Aradon ülésezett.
Az 1867-es kiegyezés után a magyar állam előbb kibérelte, majd 1881-ben végleg meg is vásárolta a Sándor-palotát a mindenkori miniszterelnök és kormánya számára. (A budai Vár területén lévő épület az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően a Magyarország kormányzójának kinevezett Albert főherceg rezidenciája volt.)
A Sándor-palota első kormányfői lakója maga Andrássy volt, ettől kezdve összesen 19 magyar miniszterelnök lakott és dolgozott itt. A második világháború pusztításait magán viselő rom évtizedekig éktelenkedett a Várban, a palota rendbehozatalára és felújítására az első Orbán-kormány (1998-2002) idején került sor, s a tervek szerint újra a miniszterelnök székhelye lett volna. A 2002-es választások után hivatalba lépő Medgyessy Péter kormányfő nem kívánt ide költözni, így 2003. január 22. óta a Sándor-palota a mindenkori magyar köztársasági elnök rezidenciája és a Köztársasági Elnöki Hivatal épülete. Az 1944. október 15-i nyilas puccs után német segítséggel hatalomra került, de még a megzsarolt Horthy kormányzó által kinevezett, hungarista Szálasi-kormány 1944 decemberében a Dunántúlra helyezte át székhelyét, s hivatalosan 1945. március 28-án oszlatták fel. A második világháború utolsó hónapjaiban, 1944. december 22-én Debrecenben alakult meg az Ideiglenes Nemzeti Kormány, amely 1945 tavaszán költözött a felszabadult Budapestre, megbízatása 1945. február 15-én szűnt meg.
1945 után a magyar miniszterelnökök dolgozószobája és a kormányülések színhelye az Országház épülete lett, itt ülésezett 1956-ban a forradalom alatt Nagy Imre kormánya is. Jelenleg az Országház déli szárnyában találhatóak a miniszterelnök fogadótermei és munkaszobája.
