A Fidesz és a KDNP közös országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a kormány 2014-ig költözzön ki az Országgyűlés épületéből, a Parlament előtti tér pedig kerüljön az állam kizárólagos tulajdonába és kezelésébe; az indítványt pénteken terjesztik a Ház elé.
A javaslatot a fideszes Balsai István, L. Simon László, valamint a Fidesz- és a KDNP-frakció vezetői jegyzik. Az indítvány már az Országgyűlés jövő heti ülésén napirenden szerepel, és ha módosító javaslat nem érkezik hozzá, július 4-én szavazhatnak is róla.
„Nagy sétatérré” válik
Balsai István elmondta, hogy a javaslatuk szerint a – helyrajzi számmal pontosan megjelölt – Kossuth Lajos tér az Országgyűlés kizárólagos vagyonkezelői tulajdonába kerülne, s egy ugyanolyan jelentőségű térkialakítás történhetne, amilyen 1944 végén volt. A cél a Parlament régi méltóságának visszaállítása, beleértve a zöldfelület növelését, a parkoló autók „eltüntetését” egy mélygarázsba, valamint a szobrok és az emlékművek méltó elhelyezését – sorolta. Mint fogalmazott, egy „nagy sétatérré” alakulhat a Kossuth tér a látogatók méltó fogadására, elhelyezésére.
Orbán is támogatja, de a kormány kivár
Azzal kapcsolatban, hogy az indítvány szerint a kormány 2014-ig kiköltözne az Országház épületéből, Balsai István közölte: Orbán Viktor miniszterelnök tud a kezdeményezésről, támogatja azt, neki és Kövér László házelnöknek is ez a szándéka.
A fideszes politikus, az alkotmányügyi bizottság elnöke indoklásul elmondta, nem tud még egy olyan országról a világon, ahol a kormány, annak számos hivatala és az Országgyűlés egy épületben működik. A háború utáni szükséghelyzet egy darabig ugyan indokolta ezt a helyzetet Magyarországon, ám ez végül a mai napig így maradt – jegyezte meg. Balsai István azt nem tudta megmondani, hova költözhet a kabinet. A kormány megvárja, hogy milyen döntést hoz az Országgyűlés, azt tanulmányozza majd, és a szükséges választ meg fogja adni a parlamentnek. Így reagált a kabinet költözéséről szóló határozati javaslatra Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
