Belföld

Karnyújtásnyira a megegyezés az Alstommal

Csak egyetlen pontban nem sikerült megállapodnia a fővárosnak a metrókocsikat gyártó céggel, ám két hét múlva várhatóan sikerül egyezséget kötni.

Tarlós István közlése szerint Budapest tizenkét pontos javaslatcsomagot dolgozott ki, amelyből a francia cég tizenegyet elfogadott, az egyetlen vitatott kérdés a vis maior-ügy. Az Alstom-szerződésben ugyanis vis maiornak számít, ha a gyártó nem tudja megszerezni a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól a gyártáshoz szükséges típusengedélyt egy megadott határidőn belül.

Tarlós István hangsúlyozta, hogy ami a fővároson múlott, azokat a kérdéseket a keddi tárgyaláson megoldották.

A vitatott fékrendszerrel kapcsolatban Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott, ha az NKH jogosan kéri a magyar jogszabályoknak megfelelő fékrendszer kialakítását, akkor ezt a módosítást végre fogják hajtani, “de ez nem Budapest asztala”.

Ha a vezérigazgató két héten belül visszatér Budapestre, és le tudják zárni az egyeztetéseket, akkor július 10-e előtt a főváros rendkívüli közgyűlésen vitatja meg a megállapodás jóváhagyását – mondta Tarlós István.

Kedden, több hónapon át tartó vita és egy francia bíróság által hozott, a BKV számára kedvező döntés után Budapesten ült tárgyalóasztalhoz Tarlós István és Patrick Kron. A találkozó után a főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy rendkívül közel kerültek a megoldáshoz. A francia cégvezető pedig azt mondta, Tarlós István meghívására néhány hét múlva visszatér Budapestre, és lezárhatják a megbeszéléseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik