Belföld

Puhulnak a kormánypárti javaslatok

Mégsem tiltják meg az ügyvéd jelenlétét az első 48 órában a gyanúsított kihallgatásánál. Az új módosító kiveszi az intézkedést, ugyanakkor megmagyarázza miért lenne rá mégis szükség. Egyre szaporodnak a közvéleményen tesztelt, majd szükségszerűen csillapított intézkedéstervezetek.

Nem egészen egy hete írtunk a leendő alkotmánybíra, Balsai István által beterjesztett eljárásjogi törvényjavaslatról, amelyben a jogtudós alkotmányellenes elemekkel tűzdelt elképzelései (illetve információnk szerint sokkal inkább az ügyészség elképzelései) kerültek a parlament elé. Akkor úgy tűnt, a törvényjavaslat egyik részét kifejezetten „elmúltnyolcéves” bűncselekmények tárgyalásának a lerövidítésére és hatékonyabbá tételére szerkesztették, a többi fejezetbe pedig csak szimplán bekerültek indokolatlan mértékű szigorítások, vagy eljárásjogi változások. Hétfőn azonban Cser-Palkovics András tompítót helyezett a javaslatra.

Az ellenzéki körökben egyértelműen az újonnan kreált kiemelt ügyek rendelkezéseinek részletei ütötték ki a biztosítékot. Az LMP és a Helsinki Bizottság is leginkább azon bukott ki, hogy az ilyen ügyekben elrendelt őrizetbe vétel első 48 órájában a javaslat megtiltotta volna, hogy az ügyvéd jelen legyen a gyanúsított kihallgatásánál.

Balsai-light

Hétfőn Cser-Palkovics András azonban beadott egy kapcsolódó módosító javaslatot, ami a legproblémásabb részeket igyekezett kiszerkeszteni, de úgy, hogy a törvényjavaslat célja, az eljárások, a tárgyalás felgyorsítása továbbra is fókuszban maradjon. Az új változatból kikerült a legjobban szemet szúró rendelkezés, a védő eltiltása a gyanúsítottól az első 48 órában.

Az indoklásban a fideszes képviselő a nemzetközi, illetve uniós kötelezettségeinkre hivatkozva javasolja ennek az elemnek az elhagyását. Cser-Palkovics András ennek ellenére mégis érveket sorol fel amellett, miért is kéne eltiltani ügyvédjétől kiemelt ügyekben a gyanúsítottat az első 48 órában. Belga és francia példákat is felhoz a módosító javaslat indoklásában, mely államokban valóban egyes eljárási garanciák mellett a rendőrség a gyanúsítottat az ügyvéd jelenléte nélkül is kihallgathatja. Ám ezek főleg terrorcselekmények és szervezett bűnözés esetére vonatkoztak. Mindezekkel együtt az ügyvéd nélküli kihallgatás végül kikerült a tervezetből.

A kiemelt ügyek összetétele is megváltozott az új indítványban. A Balsai-féle verzióban itt elsősorban korrupciós ügyek, hivatali visszaélések szerepeltek. A hétfőn beterjesztett változat már jócskán kiterjeszti ezt a kört és több súlyos cselekménykörrel dúsította, amelyekben szintén, vagy még inkább indokolt lehet az eljárási folyamat felgyorsítása, ezzel elterelve azt a gyanút, hogy a törvénymódosítás csupán egy általa valamilyen okból preferált bűncselekményi kört lát méltónak a kiemelésre, elsősorban az előző ciklus korrupciós ügyeivel kapcsolatban. Bekerült a kiemelt jelentőségű ügyek közé a bűnszervezetben való részvétel, vagy ennek kereteiben elkövetett bűncselekmények, a háborús bűntettek, az emberiség elleni bűncselekmények, az emberölés súlyosabban minősülő esetei, az emberrablás, valamint a terrorcselekmények is.

Boldogok a poligráf-készítők

A tanú vallomása ezekben az esetekben továbbra is poligráffal vizsgálható, noha ez is egy sokat kritizált pontja volt a törvényjavaslatnak, mivel a készüléket elsősorban gyanúsítottaknál szokták alkalmazni. A gyanúsított őrizetbevétele továbbra is elhúzódhat 120 óráig, mint azt Balsai István javaslata is tartalmazta, az ügyész helyszínválasztási szabadsága pedig szintén megmarad, ami egyes vélemények szerint befolyással lehet az ügy kimenetelére is.

Sokadszorra fordul elő tehát, hogy kormánypárti egyéni képviselők lerajzolják az apokalipszist törvényjavaslat formájában, – ezzel tesztelve a közvéleményt – majd születik egy olyan módosító javaslat, amelynek hallatán mindenki fellélegezhet, hogy naugye, ezt azért még nálunk sem lehet. Ettől függetlenül a törvénymódosításban továbbra is benne maradtak olyan, az előző bekezdésben említett részletek, amelyek már önmagukban jelentős változásokat jelentenek az eddigi gyakorlattal szemben, de a „jajpedigmárazthittükhogy” módszer alkalmazásával ezek gond és feltűnés nélkül át fognak menni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik