Belföld

Gyurcsány közölte Mesterházyval, kik az őszödi szivárogtatók

A volt miniszterelnök a "fél karját adná" azért, hogy nem a környezetében volt a spicli, de megdönthetetlen bizonyítékai nincsenek.

Gyurcsány Ferenc valószínűsíti, hogy kik szivárogtatták ki az őszödi beszédet, döntő erejű bizonyíték híján azonban nem nevezi meg őket. Ezt Facebook-oldalán közölte a volt kormányfő, tudatva: leírta és elküldte Mesterházy Attila MSZP-elnöknek mindazt, amit erről az ügyről tud, köztük azok nevét is, akik szerinte a beszédet nyilvánosságra hozták.

A volt kormányfő csütörtöki bejegyzésében azt írta: biztosan csak azt tudja, nem ő szivárogtatta ki a beszédet, de “fél karját adná” azért is, hogy nem a környezetében volt a kiszivárogtató. “Szeretnék ennél is többet mondani, de (…) nem tudok, mert kérdezőim nem elméletekre, nem információtöredékekre, hanem névre, nevekre várnak. Nevet viszont csak akkor szabad mondani, ha a rendelkezésre álló bizonyítékok zárt logikai kört alkotnak” – közölte, megjegyezve: megdönthetetlen bizonyítékai nincsenek.

Gyurcsány Ferenc szerint így nem vállalhatja a politikai következményeit annak, hogy nyilvánosan kimondja “a gyanúba hozott emberek, pártvezetők nevét”. Kitért arra is, egy közelmúltbeli frakcióülésen elmondta, amit akkor tudott, és azt kérdezte a jelenlévőktől, kívánják-e, hogy megnevezze az érintett(ek)et. A frakció azonban – tette hozzá – nem válaszolt a kérdésre, ahogy arra az ajánlatára sem érkezett felelet, hogy átadja a nevet az MSZP vezetésének, döntsék el ők, hogy vállalják-e a nyilvánosságra hozatalt. (A volt miniszterelnök utal arra is, hogy a frakcióüléskor még csak egy emberre vonatkoztak az ismeretei, de azóta “változott a helyzet”.)

A volt kormányfő bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy az MSZP elnökségének egyik tagja a napokban azzal vádolta meg, hogy ő vagy köre hozta nyilvánosságra a beszédet. (Szanyi Tibor először a Facebookon fogalmazta meg azt a véleményt, majd a múlt hétvégén újságíróknak is erről beszélt.) “Ez méltatlan, hazug vád. Emberileg, politikailag és erkölcsileg is elfogadhatatlan. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy kérés nélkül is leírom mindazt, amit tudok, és ezt, valamint egy külön zárt borítékba helyezve az érintettek neveit, az egészet átadom az MSZP elnökének. Megtettem” – írta Gyurcsány Ferenc a Facebookon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik