Az idén hivatalosan június 15-én zárul a tanév az ország általános iskoláiban és középiskoláiban, a diákok 183 napot jártak iskolába. Az oktatási államtitkárság korábbi tájékoztatása szerint nappali rendszerben mintegy 1,3 millió diák ült az iskolapadban, emellett a felnőttoktatásban 71-75 ezren vettek részt. A közoktatásban 176.489 pedagógus látta el munkáját a most záruló tanévben.
A diákok a csütörtökön kezdődő, két és fél hónapos nyári vakáció alatt nagyon sok tábor és színes program közül válogathatnak, de a táborokkal összefüggésben évről évre felvetődik, hogy hiányzik a megfelelő jogszabályi háttér. Az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos május végén jelentette be, hogy a táboroztatás feltételeinek törvényi szabályozását kezdeményezi civil szervezetek javaslata alapján.
Mihalovics Péter kiemelte: jelenleg nincsenek szabályozva a táboroztatás műszaki, egészségügyi, pedagógiai, mentálhigiénés feltételei. A miniszteri biztos a táboroztatás keretrendszerének tervezetét a civilekkel együttműködve az őszre készítené el, így jövőre már az új szabályok alapján lehetne táborokat szervezni. A törvényben tisztáznák az alapfogalmakat is, vagyis azt, mit jelent például a tábor, a táboroztatás és a táborhely.
A közeledő nyári szünettel kapcsolatban a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) arra hívta fel a figyelmet: a települési önkormányzatok kötelező feladata, hogy a vakáció idején gondoskodjanak a dolgozó szülők gyermekeiről. Mint írták, önkormányzati feladat az iskolai napközis ellátásban nem részesülő, különösen a csellengő vagy egyéb okból veszélyeztetett, tíz év feletti gyermekek számára nyújtott nappali felügyelet, foglalkoztatás – sport- és egyéb klubfoglalkozás, illetve játszótér, játéktár, játszóház keretében -, továbbá az étkeztetés biztosítása is. Hozzátették, hogy a gyermekek napközbeni ellátása megszervezhető nyári napközis otthonban vagy napközis táborban, de az önkormányzati fenntartók többsége pénzhiányra hivatkozva kevés férőhellyel vagy egyáltalán nem szervez ilyen táborokat. A szülők szerint az is nehézséget okoz, hogy a pedagógusok nem vállalnak munkát ezekben a táborokban. Az MSZOE szerint tény, hogy vakáció idején emelkedik az eltűnt gyerekek száma, több a gyermekbaleset.
A Magyar Nemzet a téma kapcsán megszólaltatta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökét. Mendrey László azt mondta, hogy valóban biztosítani kell a nyári felügyeletet, de szó sincs arról, hogy minden iskolának, óvodának nyitva kellene tartani. Az önkormányzatok feladata kijelölni, mikor melyik intézmény tart ügyeletet és látja el meleg étellel a gyerekeket a településen. Erről tájékoztatni kell a szülőket, a pedagógusokat pedig kétévente lehet nyári munkára kötelezni. A szakember szerint tévhit, hogy a tanárok egész nyáron otthon „lógatják a lábukat”, számukra holnap nem is ér véget a tanév, a mintegy 170 ezer június végéig általában dolgozik, augusztus 20-a után pedig ismét munkába áll.
