Belföld

Ma véget ér a tanév, holnap kezdődik a vakáció

Az 1,3 millió, nappali rendszerben tanuló diák idén összesen183 napot ült iskolapadban.

Az idén hivatalosan június 15-én zárul a tanév az ország általános iskoláiban és középiskoláiban, a diákok 183 napot jártak iskolába. Az oktatási államtitkárság korábbi tájékoztatása szerint nappali rendszerben mintegy 1,3 millió diák ült az iskolapadban, emellett a felnőttoktatásban 71-75 ezren vettek részt. A közoktatásban 176.489 pedagógus látta el munkáját a most záruló tanévben.

A diákok a csütörtökön kezdődő, két és fél hónapos nyári vakáció alatt nagyon sok tábor és színes program közül válogathatnak.

Az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos május végén jelentette be, hogy a táboroztatás feltételeinek törvényi szabályozását kezdeményezi civil szervezetek javaslata alapján. Mihalovics Péter kiemelte: jelenleg nincsenek szabályozva a táboroztatás műszaki, egészségügyi, pedagógiai, mentálhigiénés feltételei. A miniszteri biztos a táboroztatás keretrendszerének tervezetét a civilekkel együttműködve az őszre készítené el, így jövőre már az új szabályok alapján lehetne táborokat szervezni. A törvényben tisztáznák az alapfogalmakat is, vagyis azt, hogy pontosan mit jelent például a tábor, a táboroztatás és a táborhely.

A közeledő nyári szünettel kapcsolatban a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete arra hívta fel a figyelmet: a települési önkormányzatok kötelező feladata, hogy a vakáció idején gondoskodjanak a dolgozó szülők gyermekeiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik