Belföld

Ismét tombol az erőszak Gyöngyöspatán!

Ezúttal a Véderős polgármester-jelölt ütötte állítólag a jobbikos jelöltet. A támadót a rendőrség őrizetbe vette.

A Jobbik gyöngyöspatai polgármester-aspiránsa szerint vasárnap késő este megtámadta őt Eszes Tamás, aki a Véderő parancsnokaként kíván indulni a faluvezetői posztért a július 17-i időközi polgármester választáson.

Juhász Oszkár elmondása szerint Eszes Tamás kezdeményezte az esti találkozót egyeztetés céljából. Erre sor is került a község határában működő benzinkútnál. A beszélgetés alkalmával Eszes – Juhász szerint részegen – kiabálni kezdett vele, majd sor került a tettlegességre. Miközben ő hátrált, Eszest a jelenlévők megpróbálták lefogni – ismertette a történteket a Jobbik polgármester-jelöltje. Elmondása szerint Eszes fojtogatni kezdte, ököllel az arcába vágott, majd hasba rúgta. Az incidenst követően a sértett kórházi látleletet készíttetett, és feljelentést tett a rendőrségen.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, a résztvevők nevének említése nélkül arról tájékoztatott, hogy a feljelentést követően a hajnali órákban garázdaság bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt próbáltak előállítani egy gyöngyöspatai háznál egy 47 éves szolnoki férfit – vélhetően Eszes Tamást. A gyanúsított azonban a rendőri felszólításnak nem tett eleget, a bilincselés során ellenszegült, megkísérelte kivonni magát az intézkedés alól.

A lakóház udvarán tartózkodó többfős baráti társaságból egy 23 éves gyöngyöspatai lakos szintén próbálta akadályozni a jogszerű rendőri intézkedést, és a vele szemben kényszerintézkedést alkalmazó rendőrt bántalmazta, aki ennek következtében könnyű hámsérülést szenvedett.

Mindkét férfit előállították a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, és eljárást indítottak ellenük – közölte a referens.

Eszes Tamás hétfőn délelőtt nem volt elérhető. Helyette Janicsek János, a Véderő “megbízott parancsnoka” vette fel a telefonját, és azt közölte, hogy az országos parancsnok jelenleg a gyöngyösi rendőrkapitányság fogdájában ül. A történtekről nyilatkozni nem tud, mert nem volt jelen az esetnél – mondta Janicsek János.

Gyöngyöspatán hónapok óta feszült a helyzet a lakosság roma és nem roma része között. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől két héten át járőröztek a közel 2900 lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik