Egyszerre 11 önálló indítványt terjesztettek be ma az Országgyűlés elé. A péntek délutáni dömping keretében Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter törvényjavaslatot nyújtott be a kulturális örökség védelméről szóló 2001-es törvény módosításáról. A javaslat szerint pontosítani kell a történeti, illetve nemzeti emlékhelyekre vonatkozó fogalmakat, meghatározni az emlékhellyé nyilvánítás szabályait, és a nemzeti emlékhelyek kezelésére vonatkozó főbb elemeket.
Réthelyi benyújtotta javaslatát a Magyar Tudományos Akadémia mintájára létrehozandó Magyar Művészeti Akadémiáról is. Az indoklás szerint „a kulturális értékek védelme, a nemzet művészeti hagyományainak megőrzése, átörökítése és bemutatása, az új alkotások létrehozásának ösztönzése, a magas színvonalú művészi alkotómunka közösségi feltételeinek megerősítése” miatt szükséges az Akadémia létrehozása.
Fellépés az ittas vezetés és a huliganizmus ellen
Pintér Sándor beterjesztette az Országgyűlés elé, hogy az ittas vezetés közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegéssé alakuljon. A belügyminiszter szigorítaná a pontrendszert is. Az egyik módosítás változtatna azon is, hogy a vagyonvédelmi vállalkozások, magánszemélyek ne végeztethessenek munkát rendőri szervekkel, ellenszolgáltatás nélkül. Pintér indítványában határozottabban fellépne a sporthuliganizmus ellen is, ezért szigorít egyes törvényeken, melyek ehhez szükségesek. A módosítások hatékonyabb fellépést engednek, és érintik többek között a jegyértékesítést, a beléptető rendszereket és a kitiltás intézményét is.
Népszavazás és önkéntes tartalékosi rendszer
Szabályoznák ezen felül a a népszavazás kezdeményezésének szabályait is. A javaslat „biztosítja, hogy az országos és a helyi kezdeményezések közötti indokolatlan különbségek megszüntetésével a választópolgárok egységes szemléletű eljárás keretében élhessenek e jogaikkal” – szól az indítvány indoklása. A véleménynyilvánító népszavazás megszűnik, és csökken az Alaptörvényben az országos népszavazásra vonatkozó rendelkezések terjedelme is. Lehetővé válik uniós szintű népszavazás kezdeményezése is.
Hende Csaba indítványa az új Alaptörvényhez igazodva továbbra is fenntartja a békeidőszaki önkéntességen alapuló haderő koncepcióját, és részeként indítványozza, hogy Magyarország önkéntes honvédelmi tartalékos rendszert is fenntartson.
A Mol-pakett miatt Matolcsy György beterjesztette a költségvetés módosítását, illetve javaslatát „a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről”.
A Kósa Lajos és Habis László
által benyújtott, az önkormányzati adósságrendezési eljárásról szóló egyes törvények módosításáról itt olvashatnak.
Szintén pénteken került a parlament elé „a lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról” szóló előterjesztés, amelyet négy KDNP-es képviselő nyújtott be.
