A lapunk által megkérdezett fővárosi és vidéki iskolák igazgatói szinte kivétel nélkül megerősítették, hogy ott van az intézményekben a Sulinet Közháló által ingyenesen biztosított internetvégpont, de az annyira lassú nethozzáférést biztosít, hogy egyszerűen nem használják. Viszont a fenntartó biztosít (fizet) az iskoláknak a piacról egy másik, korszerű, gyors internetet, amelyet már kényelmesen használhatnak a diákok, tanárok egyaránt.
Egy vidéki kisváros gimnáziumában például az állam által lassan egy évtizede biztosított nethozzáférés 3 Mbps letöltési sebességű, s ezért ezzel az intézmény mintegy harminc számítógépét, valamint a digitális táblát kiszolgálni reménytelen. Ezért havi mintegy 11 ezer forintért a piacról vásárolnak egy 140 Mbps sebességű kapcsolatot. A Közháló-végpont pedig porosodik. Több általunk megkérdezett fővárosi gimnázium is hasonló „felállásban” kapcsolódik a digitális világhoz. Mindössze egy olyan kisebb iskolát találtunk, ahol még használják az ingyenes lehetőséget, de ott is arról panaszkodtak, hogy szinte használhatatlan, ezért új megoldást keresnek.
A kommunikáció nem működik
Tavaly nyár óta van ugyan lehetőség megduplázni az internetsebességet, de ez is a piaci viszonyoktól elrugaszkodott áron történhet. Az emelt szintű Közháló-szolgáltatás dokumentuma alapján, mondjuk 80 Mbps sebességhez havi közel 16 ezer forintért juthatna hozzá az iskola. Már ez is több, mintha a piacról vennék a szolgáltatást, de ehhez még be kell szerezni egy routert, amelynek ára félmilliótól 1,7 millióig terjed. Miért fizetne ennyit az iskola, a fenntartó?
A Sulinet Közhálót – mint megtudtuk – annak ellenére fizeti az állam, hogy minden évben megkérdezik az igazgatók véleményét a hálózatról, ahol ők rendre jelzik a pazarlást. Meg szerettük volna kérdezni az illetékes tárcát, (ez ma a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, annak is az Infokommunikációért Felelős Államtitkársága), hogy mennyibe kerül évente e holt végpontok fenntartása, de több mint egy hét – és több megkeresés – után sem adtak választ a kérdéseinkre.
Mi mennyi?
Az fn.hu információi szerint mindez nem olcsó mulatság, úgy tudjuk, hogy 2006-ban még havi több mint 50 ezer, három éve havi 40 ezer forint volt egy végpont költsége. 2008-ban a több mint 6500 végpont az akkori költségvetési törvény szerint 3,6 milliárd forintjába került az államnak (adófizetőknek). Ennyit öltünk a központi költségvetésből a már akkor is alig használható hálózatra. A 2009-es válságköltségvetés is közel 2,4 milliárdot irányzott elő erre.
Mire elég három milliárd?
A fegyveres testületek nyugellátási kedvezményeinek megszüntetése 2012-ben 1,5 milliárdos, 2013-ban 3 milliárdos megszorítást jelent
A táppénzfolyósítás szabályozásának felülvizsgálata, módosítása a konvergenciaprogram szerint idén 3 milliárd forintos megszorítást jelent.
Ez eléggé ellenőrizhetetlen adat, mindenesetre 2009 augusztusában, a mai informatikai államtitkár, Nyitrai Zsolt kérdésére a Miniszterelnöki Hivatal részéről Molnár Csaba kijelentette, hogy „végpontonként az állam által fizetett árak nem egységesek, függenek az elérési technológiától, a földrajzi elhelyezkedéstől és a végponton nyertes szolgáltatástól. Jelenleg az árak 9800 Ft és 90000 Ft között változnak.” Azt is mondta, hogy nem tudja összehasonlítani az állam által fizetett árakat a piaci árakkal.
A 2010-es büdzsé már nem nevesíti külön a Közhálót, de a „Kormányzati informatikai rendszerek és a közháló alapszolgáltatásainak biztosítására több mint 5,4, az „információs társadalom kiteljesítése és egyéb kapcsolódó feladatok ellátására” plusz 1,61 milliárd forintot biztosított. A 2011-es költségvetésben szintén csak a „kormányzati informatikai rendszerek és a közháló alapszolgáltatásainak biztosítására” vonatkozó összevont előirányzati adatot találunk: összesen 8,25 millárd forintot.
Magyar Bálint álma
A Közháló története még a 90-es évekre nyúlik vissza, amikor a Horn-kormány megkezdte a magyar iskolák bekapcsolását a digitális világba. Magyar Bálint 1996-ban indította el a Sulinet-programot. A nemzetközi kitekintésben is előremutató kezdeményezés akkoriban a célját tekintve azt jelentette, hogy minden középiskolában legyen ISDN-kapcsolat, valamint egy-egy számítógépterem. Emlékezetes, hogy akkoriban kis túlzással hetente nyitottak meg ilyen termeket. Az internetkapcsolat ebben az ütemben azonban csak mintegy 1000 iskolát ért el.
Sulinet-tábor 2003-ban Magyar Bálinttal. Fotó: Kovács Tamás / MTI
Az első Orbán-kormány alatt lelassult ez a fajta fejlesztés, mindenesetre a Sulinet-program első hullámának eredményeképp radikálisan nőtt az iskolák számítástechnikai ellátottsága. A baj csak az volt, hogy kizárólag a számítástechnikai oktatásra használták ezeket az eszközöket, a többi tárgy oktatásában nem. 2002-ben már túlhaladta a rohamosan fejlődő digitális technika a 64 Kbps-mal működő ISDN-kapcsolatokat. Magyar Bálint és az informatikai tárca élén álló liberális minisztertársa, Kovács Kálmán ekkor indította el a Közháló Programot. Ennek a tervek szerint lett volna egészségügyi, önkormányzati, közművelődési és oktatási (Sulinet) alága is. Végül a Sulinet mellett az úgynevezett Köznet program indult meg, amelybe teleházak, önkormányzatok, művelődési intézmények, könyvtárak kapcsolódtak.
Közháló vs. digitális közmű
A Közhálót azonban nem lehetett kiépíteni, mivel 2002-2003-ban a településeken egyszerűen nem volt meg az ehhez szükséges úgynevezett DSLM eszköz (ami a telefonvonalat digitális jellé alakítja). A kormány ezért több céget (T-csoport, az Elender, a Cisco, a HP és mások) tendereztetett meg – vitatható körülmények között -, hogy többmilliárdos beruházással építsék ki a hálózatot. A közbeszerzés eredményeképp 2006 tavaszáig 6550 intézményt kötöttek be. Ez a szám azóta felment 7300-ra. A netkapcsolat akkoriban 768 Kbps sebességgel futott. Néhány településen viszont technikai okokból csak a műholdas, VSAT-technológiával lehetett bekötni az iskolákat, ami jelentősen megdrágította a beruházást.
Baja Ferenc, a szocialista kormány Miniszterelnöki Hivatala Elektronikus Kormányzatközpontjának vezetője, később államtitkára és informatikai kormánybiztosa közben már egy állami tulajdonú hálózaton is gondolkodott, a Nemzeti Digitális Közműn. (Ez egyébként most is aktuális: a Fidesz-kormány elképzelései között is szerepel.) Mivel a digitális közműprogramra nem volt meg a szükséges 100-300 milliárd forint, a beruházás csúszott. Viszont e terv blokkolta a Közháló továbbfejlesztését, hiszen megvalósulása esetén átvette volna a – szolgáltatók tulajdonában lévő – Közhálót is. Így aztán folyamatosan, kétévente megújították a közbeszerzési szerződéseket a szolgáltatókkal.
Információink szerint ez az aktus – várva, mi lesz a digitális közművel – mindig az utolsó pillanatban történt meg (információink szerint mind közbeszerzési szempontból, mind gazdaságilag, mind tartalmilag, mind a rendelkezésre állást tekintve rendre aggályos módon), így nem volt idő és lehetőség felülbírálni a szolgáltatások színvonalát, sebességét és árait.
A Közháló állami gazdája is gyakran változott. Először az Oktatási Hivatal, majd az IHM, 2010-től a fejlesztési minisztérium, illetve azon keresztül a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH), és 2011 márciusától Fellegi Tamás kedvenc cége, a Kopint Datorg. Próbáltunk itt is érdeklődni a pazarlásról, tervekről – sikertelenül.
A piac felnőtt, a Közháló maradt
Ma is ugyanazok a 2002-es eszközök (amelyek már akkor sem voltak a legkorszerűbbek) vannak tehát az iskolákban, s időközben alig nőtt a sávszélesség. A piac pedig közben felnőtt a rendszer mellett, az otthoni sávszélességek átlagosan megnégyszereződtek.
Egy nemzetközi oktatási szabvány szerint ma egy modern iskolában, ahol használnak digitális táblát, minimum 10 PC-t, van egy számítástechnika terem, nagyjából 20-40 Mbps sávszélességnek kellene lennie. Ehhez képest a Közháló 3-4 Mbps sebessége valóban használhatatlannak tűnik.
S eközben nagyjából ennyi milliárdba kerül az államnak.
