A lap szerint a kormányfő nem tervez „általános tablóátalakítást”, de a humáncsúcstárca esetén változtatna. Már hetekkel ezelőtt szóba hozta közvetlen környezetében, hogy indokoltnak látná a cserét, mert olyan stratégiai ágazatokban kell sikert felmutatni, mint az oktatás- és az egészségügy. A miniszter tehát nem azzal döntötte el sorsát, hogy Orbánnal szembeszegülve nevezte ki az operaházi igazgatót, addigra már Réthelyinek is „elege lett, s gyakorlatilag lemondásközeli állapotba került”.
A miniszterelnök viszont most tanácstalannak tűnik – mondta a Népszabadságnak egy kormányközeli forrás. Egyelőre ugyanis nem találta meg Réthelyi Miklós utódját. A kormányfő állítólag Lázár Jánost szeretné a posztra, célzott is rá szűk körben, hogy nyáron szeretné ismét felkérni, de ez is nehézséget okoz, hiszen találni kell helyette egy megfelelően „keménykezű” frakcióvezetőt. „Réthelyi Miklós addig lehet miniszter, amíg ez a dilemma meg nem oldódik így vagy úgy”.
A miniszterelnök most is csúcstárcában gondolkodik, azaz ha egy menedzsertípusú minisztert talál, nem szedné szét a tárcát. De akárki lesz is az új miniszter, az szinte bizonyos, hogy „az államtitkárok névtábláját lecserélik” – mondták a lap forrásai.
Szőcs Gézához állítólag ragaszkodik a miniszterelnök, de Hoffmann Rózsának év végén, jövő év elején valószínűleg mennie kell, és Szócska Miklós, az egészségügy, illetve Soltész Miklós, a szociális terület felelőse sincs bebetonozva.
