Réthelyi Miklós az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának ülésén a tárcája egy évéről számolt be. A jövőjét firtató ellenzéki kérdésre azt mondta: miniszterként vesz részt az ülésén és azt tervezi, hogy holnap is bemegy a minisztériumba, azt vezeti tovább. A miniszter arra törekszik, hogy az a bizonytalanság, amelyet a sajtó már napok óta fenntart, megnyugtató módon rendeződjön, és ennek „minden alapja megvan”.
Mint mondta: a tegnapi kormányülést követően személyesen beszélt a saját jövőjéről Orbán Viktor miniszterelnökkel. A megbeszélést ő maga kezdeményezte. „A miniszterelnök azt mondta, végezzem tovább a munkámat” – közölte Réthelyi Miklós, hozzátéve, hogy megnyugtató választ kapott. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint nincs alapja a leváltásával kapcsolatos sajtóhíreknek, úgy válaszolt: attól kezdve, hogy ez a megbeszélés megtörtént, megnyugodva végzi a munkáját.
A Népszabadság ma azt írta, hogy Orbán Viktor kormányfő már két hete keresi, de egyelőre nem találja Réthelyi Miklós utódját.
A lap értesülései szerint a miniszterelnök nem tervez a kormányt illetően általános tablóátalakítást, de a humán csúcstárca esetén már hetekkel ezelőtt szóba hozta a közvetlen környezetében: indokoltnak látná a változtatást, hiszen olyan stratégiai fontosságú ágazatokban kell a kormánynak sikert felmutatni, mint az oktatás, illetve az egészségügy. Hozzáteszik: Réthelyi Miklós miniszter nem azzal döntötte el sorsát, hogy a miniszterelnökkel szembeszegülve mégis kinevezte Horváth Ádámot az Operaház igazgatójának; ez csak az utolsó csepp volt a pohárban.
