A Magyar Nemzet szerint sokan arra számítanak, hogy a pénztárak tisztességes nyereséget termeltek számukra. Akár több százezer forintban is reménykednek, de hiába. A lap szerint nem érdemes előre elkölteni a magánkasszáktól visszavárt összeget.
A lap egy konkrét példa alapján bemutatja, hogy tizenhárom évi magánpénztári tagság és csaknem hárommillió forintnyi megtakarítás után csupán 35 ezer forintra számíthat egy volt magán-nyugdíjpénztári tag. Ám közel sem ő járt a legrosszabbul: valószínűleg minden harmadik-negyedik embernek kell felkészülnie arra, hogy egyáltalán nem érkezik majd pénz a számlájára, mivel a pénztárak még a befizetések reálértékét sem tudták megőrizni – írja a lap.
A legrosszabbul azok járnak, akik az utóbbi néhány évben lettek tagok, mert ők nem részesülhetnek az évtized első felében és közepén elért növekedésből, a válság okozta zuhanást viszont nem úszták meg. Ráadásul a fiatalabb munkavállalók pénzei a kasszák úgynevezett növekedési portfólióiban landoltak, amelyekről tudható, hogy jóval kockázatosabbak.
