Belföld

Orbán Gyurcsány falujába merészkedett – riport Kötcséről

Orbán Viktornak szokása ütőseket mondani a kötcsei találkozókon. Az idei beszéd elhangzott, de hogy ütött-e, vagy csupán ismételte a minapi millenárisos országértékelőt, azt az esti sajtóközleményt közlő írásunkból tudhatják meg. Itt most a körítésről esik szó.

Az egész biztos, hogy ezen a vasárnap délutánon a Somogy megyei Kötcsén a legmagasabb az egységnyi területre eső közéleti celebek száma. Állandó politikai sztárnak eleve itt van a faluban pár éve házat vásárló Gyurcsány Ferenc. Ma pedig immár kilencedszer a jobboldal tart polgári pikniket kőhajításnyira a Fletó-laktól.

A helyszín a Dobozy kúria. Már kora délelőtt biztonságiak állják el a kertkaput, „nem sajtónyilvános a rendezvény”. Megleljük a

orbán beszéde

A sajtóközleményről itt olvashat.

gazdát, Dobozy Mihályt, kérdezzük, mi lesz itt. A hamiskásnak szánt válasz: „Fogalmam sincs.” Akkor miért csinálja? „Érzelmi és szellemi azonosulásom van.” Úgy könnyű. Annyit azért kiderítünk, hogy valahol a sztratoszférában, a miniszterelnök környezetében dőlt el a program. „Mi csak a helyszínt adjuk.”

A magyar valóság persze nem odafönt, nem a MEH-ben, nem is a panorámás kúrián, a púderezett domboldalon zajlik, hanem alant, a kocsmában. Ahol konyha is van (nem porból főzik a húslevest!), ám csak Pünkösdkor nyit, hamarabb még akkor sem üzemelnék be, ha maga Orbán Viktor ballagna le egy rántottára.
Más szelek fújnak. Kattintson a további képekért! Fotó: kummer János / fn.hu

Más szelek fújnak. Kattintson a további képekért! Fotó: kummer János / fn.hu

Ha regnáló miniszterelnök nem is, elődje, Gyurcsány gyakori vendég itt. Azt mondja rá a főnök asszony, hogy asztalnál jó, „részt vesz a község életében, rég nem a politikust látjuk benne”. Meg különben is: nincs az a hatalmasság, aki népszerűségben megközelítené Kötcse büszkeségét, az „ország első számú operett primadonnáját”, Kalocsai Marikát. Mert persze ő is Kötcsén tart nyaralót.

A pünkösdig még ivónak minősülő egység vendégei sportos férfiak, a délutáni focimeccsre melegítenek. Itthon játszik a Kötcse, a megye háromban nyomja, ma Nak az ellenfél.

Csakhogy a fővárosi fideszesek lefoglalták a focipályát, ott parkol most a piknikre érkezett sok szép autó (köztük narancsfelnijű sportautó és adóoptimalizált, szlovák rendszámú dzsip, gratulálunk), így aztán a kötcsei tizenegy kénytelen volt kölcsönkérni a métára balatonszemesi „arénát”. Kapna hideget-meleget Orbán, ha idevetődne, és nemcsak a sok tucat kocsi miatt. Amúgy sem kedveli a nép az idelátogató piknikes pesti polgárokat. „Mindent összeszemetelnek, ha a kocsmában is hangosak, nagyképűek, lenézik a parasztot. Pedig itt sem hülyék élnek, be van vezetve az internet” – ezt mondja egy helybeli, és nincs okunk kételkedni a szavaiban.

Kötcsék

A
kötsei pikniket 2004 óta rendezik meg jobbos politikusok és értelmiségi
holdudvaruk részére. A most vasárnapi a kilencedik találkozó, ugyanis
2010-ben tavasszal és ősszel is sütögettek Orbánék. A rendezvény
„megrendelője” Orbán Viktor, szervezője a Hermina Szalon, a Polgári
Magyarországért Alapítvány, a Belvárosi Polgári Szalon és a Konrad
Adenauer Alapítvány.

Orbán tavaly ősszel azzal keltett feltűnést Kötcsén,
hogy „ezermilliárdszám kell kivonnunk forrásokat a gazdaságból”,
valamint „nagy csata, nagy harcok lesznek a Fideszen belül” a
költségvetési osztozkodás során, akár kiszavazó „dezertőrökkel” is. Két
éve, 2009-ben pedig azzal borzolta a kedélyeket a később nyomtatva is
megjelent Megőrizni a létezés magyar minőségét című beszédében, hogy
esély nyílt átszabni a „duális erőteret”. Úgy vélte, lehetőség
teremtődött arra, hogy a következő másfél-két évtizedben „egy nagy
kormányzópárt, egy centrális politikai erőtér” birtokolja a hatalmat.

Az
utóbbi kormányzati és pártpolitikai döntéseivel szinte kivétel nélkül
beváltotta ígéreteit, jóslatait.

Odafent más szelek fújnak. Ott van például a falu nyugdíjas háziorvos asszonya, aki annyira jobbos, hogy szóba sem áll Gyurcsánnyal; a volt miniszterelnökről felállított diagnózisát sajtópertől tartva nem közöljük. Helye van a polgári pikniken, rajongja a „hihetetlenül közvetlen” Orbánt. Meséli, múlt szombaton gyűlést tartott a Kötcse Jövőjéért Baráti Kör, ahol nagyot pálinkáztak a lokálpatrióták. „A Gyurcsány annyit ivott, hogy délben úgy kellett hazaterelje Klára asszony” – így látta a doktornő. És az ő szavaiban sem kételkedünk. De azért odaballagunk a volt kormányfő kerítéséhez, belesünk, hátha meglátjuk őt a tuják között, kérdeznénk irigyen a szilváról, de semmi mozgás, se kocsi, se puli, úgy látszik, ha sok a polgár, itt nem terem számára víkend.

Gyurcsánytalanul ténfergünk át a kúriához, a meghívottak listáját és a
programot igyekszünk megtudni, de mindkettő iszonyúan titkos,
részleteket még a főszervezőnek számító Hermina Szalon vezetőjétől, a
Pirx pilóta óta töretlenül szép Sunyovszky Szilviától sem tudtunk
kicsikarni. Aztán az egyik helybéli vendég – nem lévén tisztában a
felmérhetetlen nemzetbiztonsági kockázattal – egyszerűen a kezünkbe
nyomja a menetrendet.

Íme: déltől ebéd; 14 órától megnyitó és
emlékezés Mádl Ferencre, Dalma asszony kérésére Illyés Gyula Az új
nemzetgyűléshez című versét Hunyadkürti György adja elő.

Aztán előadások: 14.20-tól Küzdelem a jó államért címmel Navracsics Tibor, 14.50-től a Gazdasági szabadságharcról Matolcsy György, 15.20-tól pedig A nemzeti kormány első éve címmel Orbán Viktor beszél. Majd kávészünetet követően kerekasztalbeszélget a három politikus, moderál Balog Zoltán. Este hattól pedig a felhőtlen szórakozásé a terep: vacsora, tábortűz.

Sorra érkeznek a vendégek, nincs meglepetés: a polgári körös nagygyűlések tribünjein látott vagy legalábbis oda vágyó notabilitások jönnek piknikelni, ki bokrétával, ki borral, de a többség üres kézzel. Minél később érkezik az ember, annál fontosabbnak számít, így aztán a nagyágyúk sokáig váratnak magukra, a fotósok körében sokáig a hűtőládányi bárányhússal érkező Kokó és a tanulságok leszűrésében utolérhetetlen Vágási Feri (Nemcsák Károly) megjelenése váltja ki a legnagyobb izgalmat.

Orbán – lejegyezzük – 12.49-kor fut be, Matolcsy háromnegyed órával utána, Navracsics még később.
Kötcsei érkezések, kattintson a fotóra! Fotó: kummer János / fn.hu

Kötcsei érkezések, kattintson a fotóra! Fotó: kummer János / fn.hu

Navracsicsot kénytelenek vagyunk elnevezni esőembernek. Már a szombati programján, a Zala megyei Sormáson gyanús volt, hogy lépteit durva jégeső kísérte, de most Kötcsén megbizonyosodhattunk róla, hogy zivatarfakasztó feszültség lakozik ebben a magas férfiúban. Gyanítjuk még a szaftot tunkolja a bográcsos pöriből, amikor jókora zuhé kerekedik. Ami meg sátorba zavarja a jeles meghívottakat.

Mi pedig Sunyovszky Szilvia még derült időben elhangzott szavait idézzük fel autónkba menekülve: „Addig tart ma a felhőtlen szórakozás, ameddig jól esik.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik