Belföld

Orbán: Magyarország háborúban áll

A kötcsei Polgári Pikniken a miniszterelnök újra az államadóssággal szembeni háborúról beszélt, melynek egyetlen ellenszere a becsületes munka.

Orbán Viktor a kötcsei polgári találkozón hangsúlyozta, hogy Magyarország háborúban áll az államadóssággal és a munkanélküliséggel. A miniszterelnök arra kérte a résztvevőket, hogy ezt a háborút vegyék komolyan, mert ha mi nem győzzük le az államadósságot és a munkanélküliséget, akkor azok győzik le Magyarországot – áll a Miniszterelnökség közleményében.

A kormányfő továbbá elmondta, hogy ezt a háborút egyetlen

a helyszínről

Riportunkat itt olvashatja.

módon lehet megnyerni: a munka megbecsülésének helyreállításával, beleértve a kétkezi, fizikai munkát is. A találkozón elhangzott, hogy az ország megújítása érdekében folytatni kell az adócsökkentést, a bürokrácia visszaszorítását, az Új Széchenyi Tervet, a munkavállalás feltételeinek könnyítését és nagyszabású közmunkaprogramokat kell indítani.

“Nagy csata, nagy harcok lesznek a 2011 költségvetés körül, akár a Fidesz-frakción belül is” – ezt még 2010-ben mondta ugyanitt Orbán Viktor. Ha a frakcióval nem is, az érdekképviseletekkel kapcsolatban valóban igaznak bizonyult a jóslat, ahogyan mutatja azt a vasárnapi kötcsei beszéddel egy napon, több ezer ember részvételével zajló pedagógus tüntetés.

A miniszterelnök tavaly azt is hozzátette, hogy 2011-ben a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása. Orbán Viktor azt mondta, hogy még az idén meg kell tenni minden olyan lépést, amely a gazdaság 2011-es beindításához szükséges, mivel erre egy évvel később már nem lesz lehetőségük.

2009-ben ugyanitt még a leendő kormány összetételéről faggatták a miniszterelnököt, aki sejtelmesen úgy reagált, “Lassacskán mindenki kormányt alakít, én a kivételek közé tartozom”.

A Fidesz elnöke a 2009-es találkozón elmondott beszédében hangsúlyozta: Magyarországon ma jobboldali konjunktúra van, de ha az országgyűlési választás után mindössze “ellenkormányzást” hoznak létre, akkor visszajön az a duális erőtér, ahol az egymásnak feszülés a legfontosabb.

“A globalizáció eddigi időszakában a Nyugat volt a kedvezményezett, most Ázsia az” – hangzott Orbán Viktor külpolitikai helyzetértékelése 2008-ban Kötcsén, nem sokkal a pekingi olimpia után. Érdekes momentum, hogy a piknikre a jelenlegi miniszterelnök a 2008-as piknikre egyenesen az Egyesült Államokból érkezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik