Belföld

Ezeket mondta Kötcsén Orbán

Orbán Viktor 2004 óta tart előadásokat Kötcsén a zárt körű Polgári Pikniken. Az elmúlt évek fontosabb zárszavaiból és a beszédek súlypontos elemeiből szemezgettünk.

„Nagy csata, nagy harcok lesznek a 2011 költségvetés körül, akár a Fidesz-frakción belül is” – mondta Orbán Viktor Kötcsén 2010-ben. Ha a frakcióval nem is, az érdekképviseletekkel kapcsolatban valóban igaznak bizonyult a jóslat, ahogyan mutatja azt a vasárnapi kötcsei beszéddel egy napon, több ezer ember részvételével zajló pedagógus tüntetés.

A miniszterelnök tavaly azt is hozzátette, hogy 2011-ben a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása. Orbán Viktor azt mondta, hogy még az idén meg kell tenni minden olyan lépést, amely a gazdaság 2011-es beindításához szükséges, mivel erre egy évvel később már nem lesz lehetőségük.

2009-ben ugyanitt még a leendő kormány összetételéről faggatták a miniszterelnököt, aki sejtelmesen úgy reagált, „Lassacskán mindenki kormányt alakít, én a kivételek közé tartozom”.

A Fidesz elnöke a 2009-es találkozón elmondott beszédében hangsúlyozta: Magyarországon ma jobboldali konjunktúra van, de ha az országgyűlési választás után mindössze „ellenkormányzást” hoznak létre, akkor visszajön az a duális erőtér, ahol az egymásnak feszülés a legfontosabb.

„A globalizáció eddigi időszakában a Nyugat volt a kedvezményezett, most Ázsia az” – hangzott Orbán Viktor külpolitikai helyzetértékelése 2008-ban Kötcsén, nem sokkal a pekingi olimpia után. Érdekes momentum, hogy a piknikre a jelenlegi miniszterelnök a 2008-as piknikre egyenesen az Egyesült Államokból érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik