Belföld

Magyar vert magyart a Felvonulási téren

Szombat délután szélsőjobbos dzsemborinak ad otthont a fővárosi Felvonulási tér. A színpadon a dobot ütötték, a közönség soraiban egymást. Elszakított pólók és elszakított országrészek.

Úgynevezett nemzeti rock szól a Felvonulási téren. Délután negyed négy
körül a Romantikus erőszak nevű formáció épp befejezte a Száz százalék
magyar című nótáját, s már gyújtott is rá a Fejbőr című opuszra. Nyilván
a méltóságteljes megemlékezés jegyében.

Az utóbbi dal esszenciáját
(fejbőr) a két-háromszáz jelenlévő zömén megszemlélhette helyszínű
tudósítónk, lévén e kultúrkörben a zsilett nem áll meg pajesz fölött.
Sőt: az ököl sem. Ugyanis a műélvezet hevében egymásnak esett két
rajongó a közönség soraiban. Le is szólt az egyik előadó a színpadról:
„Így akarjuk visszavenni az elszakított országrészeket?”

Folyamatosan bővülő tudósításunkat itt, elemző publicisztikánkat pedig itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik