Belföld

Így teszi tisztába az egészségügyet a kormány

Legalább felére csökkentenék a várólisták hosszát, és ésszerűsítenék az ágazat forrásfelhasználását.

A kormány célja az egészségügyben uralkodó viszonyok rendezése és a várólisták hosszának legalább felére csökkentése. Erről a kormányszóvivő a kabinet által elfogadott Semmelweis Tervet ismertető sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Nagy Anna hangsúlyozta: az előző kormányok alatt az egészségügy volt az egyik leginkább kivéreztetett ágazat, amely a GDP arányát tekintve a harmadik legnagyobb forráskivonást szenvedte el. Az egészségügy működése évek óta a beszállítók hitelein és az ott dolgozók jóindulatán alapult -– tette hozzá. Az egészségügyi kormányzat ezért azt tűzte ki célul, hogy meghatározza az egyes földrajzi területek egészségügyi szükségleteit, és ehhez rendelje a kapacitásokat.

A Semmelweis Tervnek nincs számottevő többletforrás igénye, “az erőforrás szempontjából a döntések semleges eredményt hoznak” – mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Hozzátette: az egészségügyi rendszerben vannak tartalékok, a csoportos közbeszerzésekkel például 10-20 milliárd forint spórolható meg.

A következő két év alatt 60-70 milliárd forint mozgósítható az infrastruktúra fejlesztésére, és jelenleg is mintegy 100 millió forintos nagyságrendben zajlanak beruházások európai uniós támogatások felhasználásával – közölte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik