Belföld

Mi kell az erős országhoz?

Schmitt Pál szerint erős emberek közössége. A köztársasági elnök úgy véli, a demokráciának és az önkormányzatiságnak sem lehet alternatívája.

A felelős döntéseket kizárólag az emberekhez legközelebbi szinteken lehet meghozni – mondta az államfő év elején kezdett országjárása ötödik, Tolna megyei állomásán. A szekszárdi közgyűlés ülésén Schmitt Pál úgy fogalmazott, a nagy tervek születhetnek bár Budapesten, azokat végül a legtöbb esetben vidéken kell megvalósítani. Mint mondta, erős Magyarország sem létezhet erős kormány, erős önkormányzatok, erős családok, illetve hitében és önbizalmában is erős emberek tízmilliós közössége nélkül.

Schmitt Pál szerint Szekszárdnak, az ország többi településéhez hasonlóan nehéz feladatot jelent a munkanélküliségi helyzet kezelése, de a helyi önkormányzat vezetőitől azt a tájékoztatást kapta, hogy a város és a megye adósságállománya is kezelhető mértékű. Az államfő követendő példának nevezte a „Szekszárd visszavár” nevű kezdeményezést, amellyel a város arra törekszik, hogy az ideiglenesen máshol tanulni vagy dolgozni vágyok mihamarabb visszatérjenek, és szülőhelyükön kamatoztassák tudásukat.

A köztársasági elnök a nap folyamán Szekszárdon részt vesz egy rendhagyó osztályfőnöki órán, majd felkeresi a térség egyik legnagyobb munkáltatójának számító Tolnatej Zrt. üzemét, illetve a Takler Pince tulajdonosával is megbeszélést folytat, ezt követően pedig tovább utazik Bátaszékre. Schmitt Pált útjára ezúttal is elkísérte felesége, Schmittné Makray Katalin, aki külön programján ellátogat a Babits Mihály Emlékházba, a Német Színházba és a Petrits Mézeskalács Múzeumba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik