Belföld

Önfejűség, nemzeti érdekek és vudu gazdaságpolitika

Orbán Viktor szavaira reagálva az ellenzéki pártok is értékelték a kormány egy éves teljesítményét.

Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja Orbán Viktor által, a Gazdasági fordulat című keddi konferencián elmondottakra reagálva közölte: a miniszterelnök végre felismerte, hogy Magyarországon ötnapi munkából nem lehet megélni. Ugyanakkor furcsállta, hogy e felismerés ellenére radikális lépésekkel sújtották a munkavállalókat, lehetővé téve a többi között a hétvégi és éjszakai pótlék csökkentését, vagy azt, hogy a munkaadóknak ne kelljen túlórapénzt fizetniük. Az MSZP elnökségi tagja szerint a kormány ezzel a kétkezi munkából élők helyzetét nehezíti.

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor szerint “saját magunkra érdemes hallgatnunk, és nem szabad várnunk senkinek a jóváhagyására vagy ellenkezésére”, Korózs Lajos azt mondta: Magyarország beágyazódott a közép-európai térségbe, az “önfejűségnek pedig most isszuk meg a levét”. Az ukrán parlament ugyanis nemrég fogadta el azt a szabályozást, amely megfosztja az ukrán állampolgárságtól azokat a kárpátaljai magyarokat, akik felveszik a magyar állampolgárságot.

A Jobbik szerint ideje lenne, ha Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány szavak után tettekkel is kiállna a magyar nemzet érdekeiért. Az ellenzéki pártnak elege van abból, hogy „a kormány továbbra is úgy táncol, ahogy az IMF és az EU fütyül”- írják közleményükben.

Az LMP szerint a jelenlegi kormány “a nemzeti együttműködés helyett a nemzeti cinizmus kormánya” – értékelte a kabinet egy éves teljesítményét keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András. A frakcióvezető az elmúlt esztendő mérlegét megvonva azt mondta, hogy a kormányzat tevékenysége az alkotmányosság felszámolásáról és az adócsökkentés középpontba helyező “vudu gazdaságpolitikáról” szólt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik