A lakáshitelesek problémája az egyik legkomolyabb gazdasági- és társadalompolitikai kihívás – írja legfrissebb elemzésében a Policy Agenda. A kutatók szerint hiba, ha az eladósodással küzdő, és emiatt a lakhatásukat elveszítők halmazából a politika csak a devizalapú jelzáloghitellel rendelkezők csoportját emeli ki, számukra igyekszik megoldást kínálni. A gazdasági válság okozta társadalmi sokk azokra is hatással volt, akik nem svájci frankban, vagy euróban adósodtak el, hanem forintban, vagy éppen közüzemi tartozásaik gyűltek fel. A Policy Agenda három csoportba sorolja az adósokat. Az első az átmeneti nehézségekkel küzdőké, akik kis segítséggel képesek megoldani a problémáikat. Számukra szinte tisztán banki eszközökkel lehet menőtövet nyújtani, erre eddig is volt lehetőség. A második csoport tagjai összetettebb problémákkal állnak szemben: bankhitel, személyi kölcsön, közüzemi tartozás is fennáll, ebben az esetben a bankoknak eszköztelenek, szükséges az állam belépése. A harmadik csoport azoké, akiknek már mindenképpen elárverezik a házát. Esetükben a lakhatás biztosítása az egyetlen cél, amiben ismét állami szerepvállalás kell.
A Policy Agenda szerint nagy volt a társadalmi nyomás, hogy segíteni kell ezeken az embereken, de lehetőleg nem az adófizetők pénzéből. Érezhetően a bankok is nyomás alatt tartották a kabinetet, mivel nekik a bankadó sújtotta üzleti tervek kapcsán valamilyen pozitív jövőképet is fel kellett mutatniuk a tulajdonosaik felé. Ez pedig egyértelműen az lehetett, hogy állami segítséggel jelentősen javul a törlesztési hajlandóság.
Kevesen kapnak valós segítséget
A tegnap bejelentett csomag igyekszik mindhárom csoportnak mentőövet dobni, de igazán senkit sem karol fel. Az árfolyam rögzítése levegőt biztosít azoknak, akik átmeneti nehézségekkel küzdenek, de ha már kialakult az adósságcsapda akkor nem segít ez a lehetőség. Az árfolyam rögzítése olyan eszköznek tűnik, mint a válság idején bevezetett, és törvényben rögzített opció azoknak, akik elveszítették munkahelyüket. Amennyiben valóban átmeneti a gond, akkor tényleges segítség, ha azonban láthatólag az évek múlva is tarthatatlan helyzet konzerválására szolgál, akkor nem történik más, mint, hogy a következő kormányzati ciklusra áttolják a problémát.
Az árverezési moratórium kivezetése (fokozatosan, és csak kvótákkal adhatóak el a bebukott hitelek mögötti lakások) elsőre társadalompolitikailag valódi mentőövnek tűnik, de valójában inkább azt szolgálja, hogy a sok lakás ne kerülhessen ki egyszerre az ingatlanpiacra. Ez persze annyiban az eladósodottak érdeke is, hogy a kényszerértékesített lakás után ne nyomott vételárat kapjanak, hanem közelítsen ahhoz az értékhez, amely a hitelfelvételekor megállapításra került.
A komoly fizetési nehézségekkel küzdőknek a valódi segítséget a többedik alkalommal bejelentett Nemzeti Eszközkezelő Társaság jelenthetné, amely megvásárolja a bedőlt hitelek fedezetéül szolgáló lakásokat és azokat bérbe adja a volt tulajdonosoknak. Ugyanakkor továbbra sem látható, hogy érdemben milyen forrásból is lenne képes az állam ilyen rendszert működtetni, milyen mechanizmusok alapján osztják ki a lakásokat, és döntenek a vásárlás mellett. Láthatólag továbbra is hiányzik a fedezete ennek a lépésnek.
A Policy Agenda szerint valódi segítség lehetne az a része a megállapodásnak, hogy az állam kedvezményes kamattal támogatja a nagyobb lakásukat kisebbre cserélőket. Ez a lépés ugyanakkor ismét csak azoknak lehet érdemi lehetőség, akik átmeneti nehézségekkel küzdenek, és magas a mostani törlesztőrészletük. Kérdéses persze, hogy a nagyobb lakásukat mennyire lesznek képesek értékesíteni, és ezáltal pénzhez jutni az új ingatlan mérsékelt kamatú hitellel történő megvételéhez.
Az ötelemű megállapodásból az euró alapú jelzáloghitelezési moratórium feloldása nem jelent senkinek sem valódi segítséget, egyedül a kormány menekül meg egy uniós jogrendet sértő lépés miatti kötelezettségszegési eljárástól.
Kiszámíthatatlan következmények
Jó kommunikációval politikailag a kormány rövid távon képes lehet profitálni a most bejelentett csomagból, de a nyáron újra induló kilakoltatások ismét azt sugallják a választóknak, hogy a kabinet nem kezelte kellőképpen ezt az ügyet. A társadalompolitikai hatása ennél még kiszámíthatatlanabb lesz, mivel nem lehet tudni, mi lesz azokkal a családokkal, akik elveszítik lakásukat, és továbbra is adóssággal kénytelenek új életet kezdeni. Az ő esetükben egy állami bérlakás-rendszer lehetne a valódi segítség, de ennek a feltételei nem adottak. A Policy Agenda szerint a kormány nem azzal követi el a politikai hibát, hogy nem képes valódi és univerzális megoldást találni ezeknek az embereknek, hanem azzal, hogy túlzott várakozásokat teremtett a kérdés kapcsán. A politikai kommunikációban jól hangzó, de politikai termék szempontjából tarthatatlan ígéretek miatt sokan csalódni fognak a mostani kormánypártokban, ez pedig feltehetőleg a közvélemény-kutatási adatokban is látszódni fog.
