Belföld

Reagan-szobor lesz a Szabadság téren

Semjén Zsolt szerint az egykori elnök azt szimbolizálja, hogy az emberi jogok tekintetében nincs alku.

Ronald Reagan azt szimbolizálja, hogy az emberi jogok érvényesülését nem lehet pillanatnyi politikai érdekeknek alárendelni – mondta Semjén Zsolt az MTI-nek abból az alkalomból, hogy Magyarország uniós elnöksége végén avatják fel az egykori amerikai elnököt ábrázoló egész alakos szobrot.

A miniszterelnök-helyettes felidézte, hogy a szobor felállítását a KDNP kezdeményezte még 2010-ben, s a kisebbik kormánypárt által indított adakozáshoz csatlakoztak különböző alapítványok Magyarországról és külföldről. Így gyűlt össze az egész alakos bronzszobor felállításához szükséges több mint 10 millió forint.

A szobor a fővárosban, Szabadság tér és a Zoltán utca sarkánál áll majd, s mint Semjén Zsolt elmondta: a művészi alkotás Reagan realizmusát kívánja megjeleníteni.

Semjén Zsolt az egykori amerikai elnök személyiségét felidézve úgy fogalmazott: fiatal korának megrendítő és meghatározó pillanata volt, amikor Reagan azt mondta Gorbacsovnak, jöjjön ide, és bontsa le a falat, ha hisz az emberi jogokban.

Semjén szerint Reagan “az emberi jogokat a keresztény meggyőződéséből vezette le, abból kiindulva, hogy minden ember Isten képmására teremtetett”. Ő volt az aki a világpolitikában is vállalta keresztény hitét – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy alapvetően három embernek köszönhető Közép- és Kelet-Európa felszabadulása a szovjet megszállás alól: spirituálisan II. János Pál pápának, politikailag Ronald Reagannek, és bizonyos értelemben Mihail Gorbacsovnak is, akinek volt bátorsága belátni, hogy a Szovjetunió vállalhatatlan és fenntarthatatlan.

Az Egyesült Államok 40. elnökének szobrát – születésének századik évfordulója alkalmából – június 29-én avatják fel az amerikai nagykövetség közelében. Az eseményen beszédet mond Reagan igazságügy-minisztere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik