Új arculattal jelentkezne az Országgyűlés Kövér László tervei szerint – értesült a Népszabadság. A lap érdeklődésére Altorjai Anita, a parlament sajtófőnöke elmondta, hogy a folyamat az előkészítés szakaszában jár; a házelnök arra törekszik, hogy a megjelenés egységes legyen.
A Népszabadság azt írja, egyelőre nem lehet több részletet tudni a tervezett változásokról, annyi viszont bizonyos, hogy a képviselők a parlamenti sajtószobában már új paraván előtt beszélnek az újságíróknak, és a szóbeszéd szerint az országgyűlési levélpapír fejléce is változni fog.
A napilap emlékeztet rá, hogy Kövér László megválasztását követően egyértelművé tette, hogy változásokat szeretne. Ez többi közt kiterjedt az üléstermi rendre, a tudósítókra vonatkozó szabályokra és a parlamenti büfére is.