Belföld

A Jobbik szerint faji alapon diszkriminál a kormány

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a romákat előnyben részesítve próbál nekik munkát és lakást biztosítani a kormány.

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat faji alapon próbál diszkriminálni és kifejezetten a cigány embereket előnyben részesítve próbál nekik munkát és lakást biztosítani – mondta Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke múlt pénteken jelentette be, hogy a kormány és az ORÖ megállapodást kötött: 2015-ig legalább százezer munkanélküli romát vonnak be a munkaerőpiacra.

Csütörtökön, a megállapodás brüsszeli bemutatása után – egyes portálok Bruxinfo-ra hivatkozó közlése szerint – Farkas Flórián úgy nyilatkozott, hogy “saját jogán lakáshoz juthatna az a roma család, amely iskolába járatja a gyerekét, és legalább az egyik szülő munkába áll”.

A Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság még aznap cáfolta, hogy ez a program része lenne.

Volner János leszögezte: a Jobbik megütközéssel hallgatta, hogy miközben ötödik hónapja folyamatosan csökken az új munkahelyek száma és az építőipar is sokéves mélyponton van, eközben a kormányzat a magyar lakosságot diszkriminálva akarja a cigányságot munkához és lakáshoz juttatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik