Azért
halasztja a vegyipari ágazat jövő hétfőre a Parlament elé szervezett
demonstrációját, hogy a hangosan tiltakozó tömeg „ne zavarja a
miniszterelnök és a fegyveres testületek tárgyalását” – áll a VDSZ közleményében. Az ágazati
szakszervezet szerint Orbán Viktor „véletlenül” a vegyipari akció
napjára időzítette a megbeszélést azt követően, hogy vegyészek
bejelentették demonstrációs szándékukat.
A VDSZ leszögezte: a
szakszervezetek készenlétben maradnak, de „udvariasan kivárják a
miniszterelnöki egyezkedést, mert annak eredménye minden ágazatra
hatással lehet”.
A közlemény idézi Székely Tamást, a VDSZ
elnökét, aki kijelentette, tervüktől nem állnak el, az akciót a
tárgyalás eredményétől függően tovább szervezik, és várják a csatlakozni
kívánó szervezetek, civil mozgalmak jelentkezését. Az ágazat vezetője
azt is elmondta, hogy a VDSZ ismét levelet küld a kormányfőnek, amelyben
azt követeli, hogy a miniszterelnök a vegyészeket – és valamennyi
munkavállalót – is tekintse tárgyalópartnernek, hallgassa meg őket.
A
szervezet vezetője szerint az ágazatnál és a többi csatlakozó
szakszervezetnél is eddig ritkán látott készülődés folyik, félő, hogy
egy újabb jól időzített, ám csak időhúzásra alkalmas, látszat tárgyalás
minden eddiginél nagyobb indulatokat gerjeszt, „elérkezhet a pillanat,
amikor a tömeget nem lehet visszatartani”. Székely Tamás úgy vélte, az
álkérdőívek ideje lejárt, a szakszervezeteket partnereknek kell
tekinteni, mert a miniszterelnök európai kollégái Lisszabontól Szófiáig
ezt teszik.
A VDSZ május 23-án jelentette be, hogy demonstrációt
hirdet május 30-ára a Parlament elé, ezen a szakszervezet a kedvezményes
nyugdíjak megvonása, a Munka törvénykönyve tervezett változtatásai és
az érdekegyeztetés megszüntetése ellen kívánt tiltakozni.
Szijjártó
Péter, a miniszterelnök szóvivője a kormány keddi ülése után jelentette
be, hogy a jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor
belügyminiszter együtt tárgyal majd a rendvédelmi érdekképviseletek
delegáltjaival és a parancsnoki kar vezetőivel.
„A Hivatásunk
Védelmében Sztrájkbizottság” kedden este jelezte, hogy a kormány kisebb
módosításokkal elfogadta a szolgálati nyugdíjasokat és szolgálati
nyugdíjrendszert érintő, szakszervezetekkel egyeztetett belügyminiszteri
előterjesztést; koncepció részleteiről szóló szermélyes egyeztetés
Orbán Viktor miniszterelnök, az országos parancsnokok bevonásával, május
30-án lesz.
