„Nincs mitől félnem, nem sértettem meg az újságíró emberi méltóságát, tiszta lelkiismerettel megyek a miniszterhez holnap. Nem voltam obszcén, az újságíró határozta meg a párbeszéd stílusát”
– mondta Alföldi Róbert mai sajtótájékoztatóján.
Az ember tragédiájában nincsen se szex, se meztelenség – mondta az igazgató, ráadásul a plakáton szerepel, hogy 14 éven felülieknek. Pörzse Sándor tehát tévedett, amikor azt mondta, hogy a mű általános iskolás tananyag. Az ember tragédiáját középiskolában tanítják, a középiskolások pedig 14 év fölöttiek. Ettől persze megnézheti egy 12 éves is, csak nem fogja érteni – magyarázta Alföldi, majd fel is olvasott a színműből, hogy rámutasson, az alapanyag önmagában is dekadens.
A sajtótájékoztató
Alföldi Róbert sajtótájékoztatója vágatlanul itt elérhető.
Az elmúlt napokban hozzá érkező gyűlölködő levelekből és a Parlamentben elhangzott vele kapcsolatos beszédekből is idézett, amelyekben szerinte sokkal több a trágár kifejezés, mint amit ő vagy a színészei használtak.
A sajtótájékoztatón Blaskó Péter színész is kiállt Alföldi Róbert mellett annak ellenére, hogy néhány hónappal ezelőtt, amikor a Nemzeti Színház művészei közös levélben álltak ki Alföldi mellett, Blaskó azt nem írta alá.
Most viszont arra kérte Réthelyi Miklóst, hogy fontolja meg döntését, ne váltsa le, mert azzal káoszt okozna a színházban. A színész méltatlannak tartja, hogy színházba nem járó képviselők mondanak ítéletet.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökre rendelte be magához hivatalába Alföldi Róbertet, miután az igazgatót azzal vádolják, hogy a színház évértelő sajtótájékoztatóján egy provokáló kérdésre obszcén kijelentéssel válaszolt.
A sajtóban megjelentek szerint a Nemzeti Színház évértékelő sajtótájékoztatóján az igazgató beszámolója után lehetőség volt kérdéseket is feltenni. Ekkor Sinkovits Szilvia, a Jobbik közeli Nemzeti 1 Televízió munkatársa Alföldi Róbertet arról kérdezte, hogy: azok után, hogy több művet provokatív és megosztó módon vitt színpadra, nem gondolja, hogy le kéne mondania? Alföldi erre röviden úgy válaszolt először, hogy nem.
A lapok beszámolója szerint az igazgató ezután visszakérdezett, hogy az újságíró melyik műre gondol, és melyik előadást látta egyáltalán, amelynek alapján ez a véleménye alakult ki. Erre az újságírónő bevallotta, hogy nem látta a darabot, viszont látta Madách Az ember tragédiájának római színében az orális jelenetet. Alföldi erre úgy reagált, hogy ajánlja olvassa el a római színt. Az újságírónő erre megkérdezte: „Ön ezt egy 12 évessel megnézetné?” „Meg bizony” – hangzott Alföldi válasza, majd hozzátette: „Önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében.”
„A direktor botrányos szavai méltatlanok egy kiemelt nemzeti intézmény vezetőjéhez” – fogalmazott a Parlamentben Pörzse Sándor kérdésére reagálva Réthelyi Miklós. A miniszter bejelentette, ha bebizonyosodik, hogy a sajtóban megjelent mondatokat tényleg az idézett módon mondta el az igazgató, akkor mennie kell a Nemzeti Színház éléről.
Szőcs Géza előzőleg azt mondta, „úgy érzi, komolyra fordult a helyzet, az eddigi, az igazgató lemondását sürgető érveket meghaladó súlyú érvek, erők és nyomás keletkezett az ügyben”. És azt is kijelentette, hogy „e pillanatban az országban több olyan rendező van, aki alkalmas a Nemzeti Színház igazgatói posztjának betöltésére”.
