Belföld

Több ezer orvos mondana fel jövő januárban

A rezidens szövetség szerint már letétbe helyezték a felmondólevelüket, és várják a kormány intézkedéseit.

Több ezer orvos felmondása került letétbe egy veszprémi ügyvédi irodában, amely január 1-jén aktiválódik, ha a kormány nem biztosít többletforrásokat az egészségügynek – jelentette be a Magyar Rezidens Szövetség elnöke keddi sajtótájékoztatóján. Azt egyelőre nem árulta el, hogy milyen arányban oszlanak meg köztük a szakorvosok és a rezidensek – áll a Hírszerző cikkében

Papp Magor emlékeztetett, hogy minden nap három orvos lépi át Magyarország határát, és ha ez így marad, akkor 2013-ra négyezer szakemberrel lesz kevesebb a rendszerben. Mint fogalmazott: minden hónapban belegázolnak a rezidensek becsületébe, amikor 60-80 óra munkáért 80-90 ezer forintos fizetést vihetnek haza. Az elnök elmondta azt is, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan ők is levelet írtak Orbán Viktornak, de arra nem érkezett válasz.

Hozzátette: számítása szerint, ha a felmondások jövő év elején aktiválódnak, akkor két hónapos felmondási idő után március elejével „üthet be a krach”.

A sajtótájékoztatón megjelent Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is, aki kifejtette: vizsgálják, hogy honnan lehetne több pénzt pumpálni az egészségügybe, de ezzel egy több kormányon átívelő problémát kell áthidalni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik